Két keréken ideális

2019.02.13. 20:19

Szombathelyen is bemutatták a Veloregio projektet

A megyeszékhelyen bemutatták azt a kerékpár-turisztikai projektet, amely ausztriai és magyar partnerségben valósul meg vasi és a határhoz közeli osztrák területeken.

Nemes Judit

Fotó: Unger Tamás

Vas megye változatos területi adottságainak és számos természeti és épített örökségének köszönhetően ideális a biciklis programok tervezéséhez. A Veloregio is a kerékpárturizmus fellendítését szolgálja, összekötve ausztriai és magyarországi helyszíneket. A múlt héten Kőszegen gyűltek össze a projektben részt vevő szakemberek, Szombathelyen a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. volt a házigazda. Grünwald Stefánia ügyvezető köszöntötte a megjelenteket, majd Koczka Tibor alpolgármester nyitotta meg a programot.

– Négy évvel ezelőtt, amikor a Hans Peter Neun projektmenedzser részéről felvetett osztrák–magyar együttműködésekről, közös pályázati lehetőségekről beszéltünk, magyar és osztrák oldalon a kerékpáros térképek – és a bicikliutak is – még mind észak–déli irányúak voltak – emlékeztetett az alpolgármester. Christian Fraissler-Simm a Veloregio vezető partnerének képviseletében a projekt célját ismertette a résztvevőkkel, továbbá beszámolt a kerékpáros turizmus kelet-stájerországi főbb jellemzőiről. Dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnöke beszélt a folyamatban lévő és tervezett fejlesztésekről, amelyek a megyei kerékpáros turizmust érintik.

 

– A Vas megyei önkormányzat projektvezetésével a befejező szakaszában van a program, a Termál kerékpárút, amely összekapcsolja a neves fürdővárosokat – emelte ki Kondora Bálint. Említette a többi között már befejezett fejlesztéseket is: egy Csepreg belterületén, illetve Szombathely és Rum között kerékpározható, Vasszécseny és Csempeszkopács között megépült szakaszt. Az elnök a velemi Stirling-villában megvalósítandó felújításról is szólt: kerékpáros központot hoznak létre, a házban a Kőszeg-hegyaljára igyekvő kerékpárosok tudnak megpihenni, felfrissülni. Grünwald Stefánia a projekt tartalmát mutatta be a feladatok kiemelésével. A kőszegi workshopon elhangzott felvetést, miszerint a Kőszegi-hegységen kívülre, Szombathely környékére is lehetne tervezni mountainbike-os útvonalakat, fontolóra vették és a projekt részévé tették. Kovács Bence a kőszegi önkormányzat – mint projektpartner – képviseletében kapott szót.

Szegletes Ádám szombathelyi szállodavezető a kerékpáros turisztikai kereslet és kínálat viszonyáról, a határon átnyúló tapasztalatokról beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában