Felült a rönkre Fényező Ursula és Lángos János

2019.02.11. 07:00

Telet temettek, eskettek is a viszákiak: ez az eleven néphagyomány

Egybekelt Fényező Ursula és Lángos János. Előbb persze rönkre ült a boldog-bolond viszáki pár, hogy a már sok évtizedes hagyományra visszatekintő rönkhúzással sürgessék a tél búcsúját az őrségi faluban. Sütött a nap, sok volt a vendég és elegendő a pálinka – így telt a szombat Viszákon.

Bakos Ágnes

„Nyisd ki babám ablakaidat, hallgasd meg a panaszaimat” – a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes és a viszáki asszonykórus tagjai adták a dalokhoz az alapot, amikor vonultak a rönkhúzásra összegyűlt fiatalok és idősebbek Viszák központjában szombaton. Maskarákba öltöztek sokan, még egy fiatal Pókember is kísérte az ifjú párt, előbb a kétszemélyes kocsi, aztán a rönk mellett. A télűzés már a jelmezes felvonulás előtt sikeresnek látszott, hiszen tavaszt idézett az őrségi időjárás.

Vendéglátással kezdődött a program a „lányos” háznál. Süteményekkel jártak körbe a vendéglátók, még a messzebbről bámészkodókhoz is eljutottak a kínálók. Borral öblíthették le a krémes, édes farsangi finomságokat a résztvevők és nézelődők. Szinte félelmetes, de a legkisebb női táskában is kényelmesen elfért egy-egy üveg pálinka: nem sajnálták egymástól a rönkhúzók.

– Kedves egybegyűltek, bámészkodó tömeg, hallgassátok meg most, amit itt elbeszélek! Régi szokást vettünk mi most itten elő, mivel a farsangban, hát megint nem volt esküvő. Rönkre ültettük hát ezt a két bolondot, aki egymásnak már régen, sajnos igent mondott – kezdte a kisbíró, vagyis Avas József polgármester, amikor Lángos Jánost és aráját, Fényező Ursulát a rönkre szólították a falu végén.

A néhány száz méteres utat jó egy óra alatt járták meg, hiszen többször is ellopták a menyasszonyt. Siettek utána mindannyiszor, visszakerült a kivételesen hosszú rönk „nyergébe”, mögötte gyerekek is kényelmesen elfértek.

 

Polgárőrök biztosították a menetet elöl és hátul, az adó-vevőjükön fontos információk áramlottak, és még annál is fontosabbak: volt, aki vészhelyzetet jelentett, amikor elfogyott a sor elején a pálinka.

– Elérkeztünk hát a kocsmateraszra, hogy a püspök úr az ifjú párt összeadja. A házi áldást ők már alig várják, csak nehogy a dolgot reggelre megbánják – mondta már a faluközpontban a kisbíró. Mielőtt átengedte a mikrofont a boldogító igeneknek, sorra vette az elmúlt évben a 230 lelkes faluban történteket.

Nem hagyományos évértékelést adott persze, hanem felidézett kisebb traktoros balesetet, „tüzes” és vadászat közben átélt kalandokat. Egyiknél sem a józanság volt a főszereplő – ahogy a szombat sem erről szólt, hiszen farsang van, a csendes estéket meghagyják a böjt heteire a viszákiak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában