2019.03.29. 21:01
Béremelésért állt ki
Azonnali béremelést a szociális szektorban! címmel tartott sajtótájékoztatót pénteken Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a Fő téren.
Ungár Péter országgyűlési képviselő Kőszegen Fotó: UT
Arról a problémáról beszélt, hogy a három nagy bértábla közül a szociális bértábla van leginkább elhanyagolva Magyarországon. Nagyjából ugyanazon tevékenység mellett kevesebbet keresnek azok, akik a szociális szférában, mint akik az egészségügyben dolgoznak. Különösen nagy probléma ez itt, a határ mellett, hiszen elmennek Ausztriába dolgozni, ahol tíz-tizenötszörös bért kapnak ugyanazért a munkáért, és sokszor kevesebb felelősséggel. Ez nagy szakemberhiányt okoz Vas megyében.

Amint mondta, ezt úgy lehetne megoldani, ha a szociális bértábla egységesítve lenne – legalább végzettség szerint – az egészségügyi, illetve a pedagógus-bértáblával. Ez jelentős béremelkedést jelentene. Ungár álláspontja az, hogy ez az a szektor, amit az egyik legjobban meg kéne fizetni, különösen az idősgondozásban. Egyre több demenciával élő lesz, és nekik állami férőhelyek kellenek, melléjük jól megfizetett szakemberek.