Megfúrták az emléktáblát

2019.03.27. 07:00

Kiss Gyula antikváriuma a városban fogalom volt

Kiss Gyula antikvárius fogalom volt a város életében, a Széchenyi utca 10. szám alatt működtette boltját 1995–2007 között. Emléktábla nem kerülhet oda.

Merklin Tímea

Kiss Gyula özvegye a BDK Kner-kiállításán: a könyvtárnak ajándékozta az anyagot Fotó: HB

A felesége, Kiss Gyuláné szeretett volna emléket állítani a férjének: készíttetett volna egy emléktáblát annak az épületnek az utcafrontjára, ahol a híres antikvárium működött. Kérdésünkre, hogy miért nem lett ebből semmi, azt felelte, hogy azért, mert tiltakoztak a társasház lakói.

– A házkezelőnek írtam egy kérelmet az emléktábla miatt. Azt írták vissza, hogy előző nap volt közgyűlés, és a lakók nem szavazták meg az elhelyezését – mondta az özvegy. – Nagyon elkeserített a hír. A márványtáblát én fizettem volna. Kárt nem okozott volna, hiszen csak két fúrást jelentett volna a házon már meglévő férfifodrászat cégtáblája alatt. Két rozetta tartotta volna a feliratozott márványt: „Ebben a házban működött a Kiss Gyula által alapított Korvina Antikvárium.”

Kiss Gyula özvegye a BDK Kner-kiállításán: a könyvtárnak ajándékozta az anyagot Fotó: HB

Tárt kapukra talált viszont Kiss Gyuláné szándéka a Berzsenyi Dániel Könyvtárban: boldogan fogadták, hogy egy rendkívül nagyvonalú gesztussal odaajándékozta férje gyűjteményének egy részét, a Kner Nyomda és Kiadó könyvritkaságait. Az adomány a könyvtárban egységként válik a magyar könyvészet és tipográfia nemzetközi hírű műhelyének dokumentumává. Szám szerint 61 kötetet jelent, amelyekből az intézmény kiállítást rendezett, az első emeleti hírlapolvasóban tekinthető meg április 3-ig.

Kiss Gyula országosan számon tartott könyvgyűjtő volt, kiváló érzékkel vezette az antikváriumot. Szombathelyi boltja a helyi értelmiség kedvelt találkozóhelye volt: „vonatkozási pont”. Eredetileg könyvkötőnek tanult, dolgozott a Sylvester nyomdában, munkái közé tartozott, hogy előbb ott, majd a szerkesztőségben korrektúrázta lapunkat, a Vas Népét.

1995 novemberében váltotta valóra az álmát, és nyitotta meg az antikváriumot, amely tizenkét évig működött. Az antikvárius 2003-ban hunyt el, 59 éves korában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában