Fő tér

2019.03.24. 12:39

Kötélugrók flashmobja Szombathelyen – Szasza emlékére (Fotógaléria, Videó)

Agyhártyagyulladás okozta 2008-ban a Kötélugró Klub Szombathely egykori kiváló versenyzője, Tóth Alexandra halálát. Azóta minden év márciusában Szasza Memorial néven versenyt szervezett emlékére a klub. Az idén először flashmobbal készültek.

Tóth Kata

Fotó: Horváth Balázs

– Az egyik szülő adta az ötletet, majd közösen döntöttük el, hogy mivel az idén a megszokott termet nem tudtuk kibérelni, a hagyományos Szasza-emlékverseny helyett villámcsődületet szervezünk a Fő térre. Kitaláltunk egy kötelező gyakorlatsorozatot, amit a lányom, Bánhegyi Adrienn alkotott meg közösen a gyerekekkel. Vannak benne könnyebben teljesíthető és profibbaknak való, nehezebb elemek is, de az sem probléma, ha valaki nem tudja végigcsinálni a teljes gyakorlatot. A lényeg, hogy tömegben, együtt mutatjuk be – tudtuk meg Bánhegyi Attila edzőtől.

 

A gyakorlat felkerült az internetre, eljutott a világ legkülönbözőbb helyeire. Felvételek készültek kötélugrókról, akik egyénileg vagy csoportosan végrehajtották az adott koreográfiát – a napokban Japánból és az USÁ-ból is érkeztek videók, amelyekből a tervek szerint összeállítás készül majd, és a világhálón mindenki visszanézheti önmagát. Népszerűsítik ezzel a mozgást, az ugrókötelezést, ami a szombat déli főtéri flashmob tanúsága szerint már most meglehetősen népszerű Szombathelyen. Több mint ötvenen mutatták be a gyakorlatot a Szentháromság-szobor tövében, több ismétléssel a Hey sister zenéjére. A megye különböző részeiről érkeztek ugrókötelesek, a legfiatalabbaktól kezdve minden generáció képviseltette magát, és a végén minden gyereknek jutott a kék, fehér lufikból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában