Szép otthon

2019.03.09. 13:00

Tavaszi vendégváró koszorú

Megérkezett a tavasz, a napsugarak, a levegő illata is erről árulkodik. Illő ilyenkor ajtóinkat is az évszaknak megfelelő díszbe öltöztetni koszorúkkal, virágokkal.

Nemes Judit

Ágakat, tollakat és tojáshéjat is felhasználhatunk a kompozícióhoz

Fotó: Shutterstock

A tavasz az újjászületést jelképezi: előbújnak a levelek, szirmot bontanak a fák, illatoznak a virágok. Ha bejárati ajtónk díszítésére adjuk a fejünket, ezek a szimbólumok biztosan megjelennek a fantáziánkban és fel is használhatjuk őket: számos szezonális virág, bogyó, ág áll rendelkezésünkre – nem beszélve a húsvét ünnepköréhez kötődő motívumokról (nyuszi, tyúk, tojás stb.). Saját kezűleg igazán egyedi díszét készíthetjük el az ajtónak – és a költségek sem rúgnak az egekig.

Ágakat, tollakat és tojáshéjat is felhasználhatunk a kompozícióhoz
Fotó: Shutterstock

Amire mindenképpen szükség lesz: koszorúalap és a bevonásához: szalag, masni, madzag, ág, levél vagy éppen szalma. A díszítéshez élővirágot is használhatunk: a vágott rövidebb ideig bírja, de egy apró cserepest belevarázsolhatunk a kreációnkba – még ajtódíszként is. Selyemvirággal és papírvirággal egyaránt dolgozhatunk – ezekhez ragasztóra, tűződrótra is szükség lesz a rögzítéshez. Attól függően, hogy a tavaszt vagy a húsvétot helyezzük előtérbe, hobbiboltokból szerezhetünk figurákat – készeket vagy festhetőket. Ha már tavasz: a barka is hagyományos díszítőeleme asztalunknak és ajtódíszként is jól mutat.

Amikor nekilátunk a dísz elkészítésének, mindenekelőtt a koszorúvázra erősítjük az ágakat vagy a szalmát, de az üde zöld moha is kitűnő kiegészítő. Rajtunk áll, hogy szalagot masniként tűzünk-e rá, vagy a koszorú egy részét borítjuk be vele: ahol zöld növény nem éri. Bogyókat tűzhetünk rá, fafigurákkal, virágokkal egészíthetjük ki az üresnek tűnő felületeket – a kevesebb több elvet lehetőség szerint tartsuk be, hogy ne legyen zsúfolt az összkép. Miután elkészültünk vele, a függesztésnél érdemes drótból akasztót készíteni, hogy fixen az ajtón maradjon az alkotásunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában