Velemből az Írottkőre – Egykor üveghuták működtek errefelé, szénégetők boksái füstölögtek

A terület a 19. században a Batthyány család tulajdona volt. Az egykori tulajdonviszonyok máig hatással vannak az erdőképre. A kisebb birtokosok településekhez közeli erdeiben intenzívebb volt a gazdálkodás. Ez is oka annak, hogy nagyobb területű idős bükkösökkel csak a lakóhelyektől távolabbi területen találkozunk. Ha az egész Kőszegi-hegységet és az 1800-as évekbeli viszonyokat nézzük, akkor három nagy erdőtulajdonost kell kiemelnünk, a Batthyányakat, az Esterházyakat és Kőszeg városát.

A hegység erdeihez néhány olyan foglalkozás is kapcsolódott, amelynek már csak az emléke él. Ma Ausztriához tartozik az a terület, ahol az Esterházyaknak üveghutáik voltak. Nem sokáig működtek, mert az üvegkészítéshez igen nagy mennyiségű fát kellett felhasználni. Emléküket két településnév, Hosszúszeghuta és Szalónakhuta őrzi.

Egy másik tevékenységre utal az Alsószénégető és a Felsőszén­égető falunév. Ma ezek a falvak is Ausztriához tartoznak, de szénégetés emlékével a magyar oldalon is találkozhatunk. Az Írott-kő alatt a bozsoki völgyfőben fakad a hegység egyik legmagasabban lévő forrása, a Szénégető-kút. Közel van hozzá az a terület, amelyet a helyiek korábban Szén­égető-rétként ismertek. Mindkét elnevezés azt jelzi, hogy a közelben egykor boksák füstölögtek. Hogy pontosan mikor, nehéz megmondani. Valószínűleg még az ezernyolcszázas évek végén is. A faszén használata régen jóval elterjedtebb volt, mint ma. A kovácsok már ősidők óta használták, a 19. században pedig a városokban is megnőtt iránta a kereslet.

Divatba jöttek például a faszenes vasalók. A faszenet keményfából készítik, ideális alapanyagnak a bükköt tartják. A Batthyány család velemi és bozsoki erdejében dolgozó boksások talán Stájerországból érkezett favágók lehettek. Erre abból következtethetünk, hogy egy, a Hosszú-völgy felső végénél lévő területet még ma is Stájer-kertnek neveznek. Az 1856-ban készült kataszteri térkép itt még épületeket jelöl, a felirat szerint ezek „stájer házak” voltak. Ma már csak a nyomaik látszanak. Nem azonosak a hegység Kőszeghez tartozó területén ma is álló, erdészeti múzeumnak otthont adó Stájerházak nevű épületegyüttessel.

A boksa farönkökből kúp alakban összerakott farakás, amelyet földdel majdnem légmentesen letakarnak. A szén égetése tíz-tizenkét napig tart, utána a boksát egy napig hűlni hagyják, majd kibontják.

A szénégetés egy érdekes hasonlattal a 18. századi protestáns irodalomba is bekerült. A vakhitűeket nevezték szénégető hitűeknek. Bod Péter például arra a kérdésre, hogy kik a szénégető hitűek, az 1760-ban megjelent Szent Hiláriusban így válaszol: azok, akik „más szájával akar enni, hogy jóllakjanak, más hitével akar hinni, hogy üdvözüljenek”.

A Hosszú-völgyben található bükkös a Kőszegi-hegység egyik legszebb erdeje. A turista, aki az Írott-kőt célozta meg, gyakran csupán keresztülszalad rajta. Az út kényelmes, folyamatosan emelkedik, nincsenek erős kaptatók. Mielőtt felérnénk a csúcsra, érdemes rövid kitérőt tenni az Asztalkőhöz. Az érdekes sziklaalakzat helyét az egyik bükkfára felfestett felirat jelzi. Pár évvel ezelőtt még jó kilátás nyílt a kőtől a Hosszú-völgy felső szakaszára, így az említett Stájer-kert környékére. A felnövő fák miatt ez lassan eltűnik. A tovább vezető úton, kicsivel feljebb van az a leágazás, amelyik a Szénégető-kúthoz visz el bennünket.

„A Bükkös-erdő bús elégiája / szép, mint a halál és a szerelem” – írta Áprily Lajos egy másik bükkösről szóló versében. A Hosszú-völgyi út alapszíne a szürke. A szürkének azonban nagyon sok árnyalata van. Máshogy fest a bükk a reggeli ragyogásban, a fáradt napfényben és az eső utáni párában. Más szürkét látunk, amikor hegynek felfelé tartunk és mást, amikor a lejtőn lefelé jövünk.