tizenöt csapat mérte össze erejét

2019.03.22. 07:00

Versenyeztek az ifjú rendészetisek Körmenden

Futás, felülés, távolugrás, lövészet és elméleti feladatok is részét alkották a III. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenynek, amelynek egyik helyszíne a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium volt tegnap. A vasi intézményben tizenöt csapat mérte össze erejét.

Nemes Judit

Több területen bizonyították rátermettségüket

Fotó: Szendi Péter

Hat megye – Győr-Moson-­Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Baranya és Somogy – négyfős csapatai gyűltek össze tegnap a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban, ahol a régiós válogatóverseny zajlott.

Több területen bizonyították rátermettségüket
Fotó: Szendi Péter

A Belügyminisztérium kezelésében álló, a közszolgálatban dolgozók utánpótlását támogató program részeként szervezte meg a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága egy időben, négy helyszínen a megmérettetést: 9 óra után az Adyligeti, a Miskolci, a Szegedi és a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumokban összesen hatvanhat intézmény négyfős csapata tette próbára elméletben – szakmai és műveltségi, idegen nyelvi, informatikai és közlekedési feladatokban – és terepen – a többi között 2000 méter futásban, fekvőtámaszban, felülésben, lövészetben –, valamint katasztrófavédelmi, rendőrségi és büntetés-végrehajtási szakmai gyakorlatban felkészültségét. Eredményt még nem hirdettek. Az összesítés után a legjobb húsz csapat vehet részt az áprilisi döntőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában