Ordítozással mentett életet

2019.04.25. 07:00

Elesett egy idős asszony a mozgólépcsőn Szombathelyen, nem segítettek neki a mellette utazók

Talán az életét mentette meg egy idős hölgynek az a férfi, aki segíteni nem tudott, mert csak egy lába van, de azt gondolta, hogy jó döntés kiabálással felhívni a figyelmet a balesetre.

Merklin Tímea

Laurenczi Tibor mankóval vagy rokkantkocsival jár. Úgy segített, ahogy tudott: kiabált

Fotó: Unger Tamás

Elesett az asszony a Szent Márton utcai üzlet mozgólépcsőjén: nem tudni, miért, de egyszer csak hátravágódott. Szörnyű volt látni, ahogy viszi a lépcső, kopog a feje, és nem segít senki. Nem ugrottak oda, pedig mások is utaztak a mozgólépcsőn – meséli a szemtanú Laurenczi Tibor, aki a környéken lakik, gyakran idejár vásárolni, fütyörészni szokott, miközben vár a pénztárnál a sorban, ezért Füttyös Tibinek hívják.

– Mindig mondják az eladók, hogy „magának milyen jó kedve van!”, jól ismernek a boltban. Miért legyen rossz kedvem? Mert levágták a lábam?! Hozzám mindig mindenki kedves – meséli a férfi, aki mankóval vagy rokkantkocsival jár. Aznap, amikor a baleset történt, a múlt hét közepén, a rokkantkocsival éppen a mozgólépcső alatt volt. Előtte kaparós sorsjegyet vett, hogy kipróbálja a szerencséjét, jó lett volna egy nagyobb nyeremény. De szerencséje talán az idős asszonynak volt, aki elesett, és Tibor azonnal odafordult, ahogy meghallotta a huppanást. Borzongva mondja: – Koppant, majd kopogott a feje… Tibor ordítani kezdett, hogy állítsák meg a mozgólépcsőt. Máig meg van döbbenve azon az érzéketlenségen, hogy senki nem nyúlt a néni feje alá, nem karoltak bele, nem emelték fel rögtön, pedig utaztak a közelében, jó karban lévő fiatalok is. Úgy emlékszik, legalább egy perc eltelt, mire a bolti munkatársak ugrottak, és megállították a lépcsőt.

Laurenczi Tibor mankóval vagy rokkantkocsival jár. Úgy segített, ahogy tudott: kiabált
Fotó: Unger Tamás

– Felfelé vitték, feltámogatták – tudjuk meg Tibortól. – Nem tudom, aztán mi lett vele. Én rokkant vagyok, csak kiabálni tudtam, ennyit tudtam segíteni. Úgy gondolom, általános emberi kötelesség lett volna a segítségnyújtás a mozgólépcsőn utazók részéről.

A rokkant férfi szeretné megosztani azt a rossz érzést, ami elfogta: mennyire nem törődnek már az idősekkel. De ez nem is életkorfüggő, hiszen azzal sem foglalkoznak, akinek valami baja van, akit valami ér. Rossz volt látni a történteket, nemcsak a baleset miatt, hanem a mellette állók közönye miatt is. Laurenczi Tibor azért mesélte el ezt a közvetlen közelünkben megesett történetet, mert lényegében azt kérdezi embertársaitól: hol van az egymás iránti érzékenység? Hova lett a segítő szándék és a tettrekészség?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában