Lecke az élményalapú oktatásból

2019.04.07. 11:30

Sinkó Andrea a Csodák Folyosója és a Cirkusztanoda kitalálója, megvalósítója

Sinkó Andrea, a Kanizsai Dorottya Gimnázium tanára munka- (és szabad)ideje jelentős részében azon töri a fejét, hogyan lehet még szemléletesebbé és élvezetesebbé tenni a „reáltárgyak” – esetében a fizika és a matematika – oktatását. A természettudományos laborban ültünk le beszélgetni.

Tóth Kata

Múlt héten kapta meg a mesterpedagógus besorolásáról szóló iratot. Abban az egyik vállalása az, hogy népszerűsíti a természettudományokat. Matematikai módszertani blogot vezet, ami tanítási recepteket tartalmaz. Létrehozta a Cirkusztanoda Facebook-oldalt, és szeretné feladatokkal bővíteni. Az iskola második emeleti folyosóján csillagászati témájú kiállítást rendezett be, ugyanott évente többször kinyit a kollégáival közösen megálmodott Csodák Folyosója, ahol fizikai kísérleteket próbálhatnak ki kicsik és nagyok. Rendszeresen csatlakoznak a Fizika mindenkié elnevezésű országos programhoz – legutóbb találmányokat és kísérleteket mutattak be – pont százat – az elmúlt száz évből. A laborban szervezett MOZAIK foglalkozásokon a kollégáival együtt több szempontból, több tantárgy alapján járnak körbe érdekes témákat. Ha valami távol áll tőle, az a krétafizika, azaz a szemléltetést, kísérletezést, gyakorlatiasságot nélkülöző tananyag-feldolgozás. Sinkó Andrea sokkal inkább hisz a „szórakozva tanulásban”, abban, hogy a megszokottól eltérő, más csomagolásban, élményeken keresztül mélyebben raktározódik a gyerekek fejében a tananyag.

– Cellben az általános iskolában Hegyi Dániel volt a matematika–fizika tanárom. Dani bácsi példát adott tanításból és emberségből is. Sakkozni tanultunk tőle és hármunknak hajnalonként matematika szakkört tartott, így jutottunk el országos versenyekre. Akkora erőt adott a hajnali matekozás, ami kitartott a gimnáziumig. Ott Vargáné Kránitz Anna matematika–fizika fakultációira jártunk, és mindhárman tanárok lettünk. Ketten matematika–fizika szakosok, az ELTE-n végeztünk 1991-ben, a harmadik társunk, Pacskovszky Zsolt író lett és franciából fordít.

Az ELTE-n végezte az egyetemet, ott a fizika szakon erősebb módszertani képzést kapott a középiskolai tanársághoz, mégis gyakorlati tartalmú matematikafeladatok témában írta a diplomadolgozatát. A rendszerváltás környékén, amikor diplomázott, már „benne volt a levegőben” az új szemlélet: minél színesebben, élményszerűbben kell tanítani, a gyerekekhez közelebb hozva a tantárgyakat.

Szombathely és a KDG a következő állomás, azóta is ez a munkahelye. Pontosan emlékszik: sok éve a legelső osztályából tíz gyerekkel a budapesti Csodák Palotájába látogattak egy szombaton. Hazafelé jövet együtt fogalmazták meg: amit ott láttak, itthon is meg kell mutatni. A férje és apósa is bekapcsolódott, elkezdtek barkácsolni a tudományos kísérlet-bemutatókhoz, amik segítik élővé tenni az iskolában tanult elméletet. Az eredmény kikerült az iskolai folyosóra, azóta minden évben más és más tematika alapján készültek a Csodák Folyosóján – ezek jelentik számára és diákjainak az ünnepnapokat. A természettudományos labor 2013 óta működik, ott délutáni laborfoglalkozás-sorozatba kezdtek. A fele sem igaz vetélkedőkbe már bekapcsolódtak a kollégái, és amikor a laborvezető, Kovacsics Bernadett is társult, kiteljesedett a sorozat. A fizikán, kémián, biológián kívül mára a földrajzot és az irodalmat is bevonták. Legközelebb Harry Potter-napra készülnek.

 

Sinkó Andrea neve leginkább a cirkuszba kihelyezett órái miatt lehet ismerős. – A Magyar Nemzeti Cirkusz és a Richter Flórián Cirkusz óriássátrába szervezett rendhagyó órákon a fizika, a biológia, a kémia, a testnevelés, a matematika és az irodalom is szerepet kap az artisták és az állatok mellett, akik a tárgyalt jelenségeket – Newton I. törvényétől az erők eredőjén keresztül a forgatónyomatékig és a centrifugális erőig – bemutatják. Ez az igazi élménypedagógia, ami közvetlenül összeköti az élményt a tanulással, mondja. Külön öröm, hogy Fizika a cirkuszban címmel három éve kiadvány született, és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet is felfedezte a Tudomány a porondon előadásokat, digitális tananyagként használja.

És hogy miért fontos, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a természettudományokhoz? – Sok diák fél a matektól, a fizikától, a kémiától, jogosan, hiszen nehezek, gondolkodtatók. De nagy szükség van mérnökökre, informatikusokra, ki más, mint az általános és középiskolai tanárok tudják beoltani a fiatalokat a tantárgy szeretetével. Így később keresett szakmát, pályát választanak a gyerekek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában