2019.04.25. 16:00
Tojáskereső és nyusziváró délután Kámban
Nagypénteken, a húsvéti időszakot nyusziváró délutánnal és színes gyermekprogramokkal indították a kámiak. A Tündérkert Faluszépítő Egyesület szervezésében, idén első alkalommal került sor közösségi rendezvényre, ami ezúttal is nagyon családiasra sikeredett.

Szilvás-Pados Réka a Tündérkert Faluszépítő Egyesület elnöke levelében mondta el nekünk, hogy ők miként készültek a húsvét megünneplésére:
Április 19-én délután Kám új központi terét, a Tündérkertet, és a tőle nem messze fekvő játszótér területét is áthatotta a húsvéti hangulat. Az egyesület tagjai állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal, ajándékokkal, rengeteg csokoládéval és egy nagy közös kalanddal várták a falu gyermekeit. A rendezvényen száznegyvenen vettek részt, és nem csak a gyermekeknek, a szülőknek is igazán kellemes programot alakítottak ki. Míg a kicsik tojáskereséssel voltak elfoglalva, a nagyobbak a kemencés pavilonnál fogyaszthattak a frissen sütött lángosból és kenyérlángosokból, amit az egyesület tagjai sütöttek a helyszínen.



