megméretteti magát

2019.05.27. 15:09

Czeglédy indul az őszi önkormányzati választáson – akár függetlenként is

A választások után sajtótájékoztatót tartott a DK a megyeszékhelyen. Dr. Czeglédy Csaba az eredmények értékelése után itt jelentette be: elindul az őszi önkormányzati választáson.

VN

Fotó: Horváth Balázs

Fotó: Horváth Balázs

Azt mondta, a vasárnapi szavazás számadatai azt mutatják, jelenlétével nem rontotta a párt megítélését. Ezért Szombathelyen is mindenképpen megméretteti magát, ha kell, akár független jelöltként is. Az ellenzéki pártoktól ez esetben azt kérné, ne állítsanak ellene jelöltet.

Fotó: Horváth Balázs

Szuhai Viktor a párt helyi elnöke arról beszélt, a munka nem állhat meg, maximum két hét van a tárgyalásokra, a jelöltek véglegesítésére. Úgy látják, az egység megteremtése eddig az MSZP feladata volt, de a vasárnapi eredmények azt mutatják, ezt a felelősséget mostantól át kell hogy vállalja a DK. Dr. Nemény András polgármester-jelöltségét továbbra is támogatják, viszont feltételként egyértelműen kikötik: ez esetben listáról nem kerülhet be a közgyűlésbe. Ez azt jelenti, hogy ha elveszti a város vezetéséért folytatott harcot, akkor a helyét át kell adja valamelyik másik ellenzéki indulónak. Ennek részleteiről a közeljövőben tárgyalnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában