van ok pánikra?

2019.05.15. 21:07

Hulladékégető épül a határon? – Egyelőre kevés az információ a tervezett szlovén beruházásról

Egy szlovén televíziós csatorna híradása nyomán felröppent a hír, hogy a határhoz közeli szlovén település, Salovci hulladékégető befogadását fontolgatja. Őriszentpéter és Szentgotthárd környékén nagy felzúdulás fogadta az elképzelést, néhányan már az új Heiligenkreuz vízióját látják maguk előtt.

Tersztyánszky Krisztina

– A hír azonnal heves ellenérzéseket váltott ki belőlünk, és teljesen egyértelmű volt, hogy települési, térségi vezetőként kötelességem szót emelni a tervezett elképzelés ellen – hangsúlyozta Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere. A Salovci polgármesteréhez címzett levelében – az egészségügyi kockázatokon és káros környezeti hatásokon túlmenően – számos érvet sorakoztat fel, mindenekelőtt azt, hogy az érintett potenciális helyszín három natúrpark, a Goricko, a Raab és az Őrség találkozásánál, érzékeny természeti területen fekszik. A térség erős turisztikai vonzerővel bír, amit egyre jobban ki is tudnak használni a határ mentén élők. A tervezett nagyberuházás imázsromboló ereje nagyon komoly gazdasági veszteségeket is magában hordoz. A levél utal az esetleg tovagyűrűző hatásokra, emlékeztet a pár éve Ausztriában tervezett hulladékégető keltette közfelháborodásra és nem utolsósorban figyelmeztet arra is, hogy óvatosan kell bánni a majdan készülő hatásvizsgálatok hitelességével is. Határozottan kéri a salovci önkormányzatot, hogy gondolja újra és vesse el az ötletet.

– Belegondolni is szörnyű, ha az Őrség friss, oxigéndús levegőjének említése hallatán nem egy üde, zöld panoráma, hanem egy hulladékégető képe jelenik meg az emberek fejében képzettársításként – teszi egyértelművé érveit a polgármester.

 

– Levélben fordultam a miniszterhez, hogy kérjen tájékoztatást a társminisztériumtól, és jelezze, hogy amennyiben kitartanak a tervük mellett, akkor egyrészt adjanak tájékoztatást, másrészt, az espooi egyezmény alapján hatásviselő félként Magyarország ebbe be kíván kapcsolódni – kommentálta az értesülést V. Németh Zsolt, Dél-Vas megye országgyűlési képviselője. Az egyezmény értelmében a határ közelében tervezett beruházások esetén az alapvető nemzetközi környezetvédelmi jogi eszközök alkalmazása ad lehetőséget arra, hogy Magyarország a szóban forgó létesítmény terveit megismerhesse, arról véleményét kialakíthassa, majd álláspontját a döntéshozókkal megvitathassa.

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere, egyben a kistérség elnöke még a hír megismerése napján levélben kereste meg dr. Boris Jesih szlovén főkonzult, további információkat kérve, s tiltakozva az elképzelés ellen. A városvezető folyamatosan tartja a kapcsolatot Woki Zoltán környezetvédővel, aki szervezete élén 2006-tól egy hasonló ügy, az osztrák határ mellé tervezett szemétégető ellen harcolt több mint hat éven át. A Pronas alapító elnöke hangsúlyozta: még csak egy felvetésről van szó, így, bár sokan kérdezték, egyelőre nem „élesítik a kardokat”. A veszélyek viszont nem kicsik: a kéményekből a modern szűrőberendezések ellenére sem friss levegő szállna fel, a szemét szállítása miatt pedig kamionok, teherautók százai dübörögnének végig a természetvédelmi területeken.

 

– Elfogadhatatlan, hogy az Őrség-Raab-Goricko Natúrpark területén egyáltalán szóba kerülhet egy szemét­égető megépítése – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője. Lábodi Gábor, a Jobbik szentgotthárdi elnöke kiemelte: a pillanatnyi haszon nem írhatja felül környezetünk védelmét.

Az Őrségi Nemzeti Park igazgatója, dr. Markovics Tibor óvatosságra intett, hiszen egyelőre még nagyon kevés az információ, nem tudni, hogy a felvetés mögött van-e konkrét terv, komoly beruházói szándék. Lépéseket a további információktól függően lehet tenni, hiszen az semmiképpen sem indokolt, hogy Szlovéniá­ban, ahol viszonylag kevés a nemzeti park, épp egy ilyen érzékeny helyen építsenek fel egy szemétégetőt. A szlovén féllel mind a mai napig korrekt a kapcsolat, egyelőre felesleges pánikot kelteni, hiszen lehet, hogy semmi ok nincs rá – tette hozzá az igazgató.

Feltettük kérdéseinket Salovci polgármesterének is – válaszai lapzártánkig nem érkeztek meg. A témára visszatérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában