ballagás

2019.05.03. 15:18

Közel háromszáz diák köszönt el Sárvár két középiskolájában

Négy végzős osztály búcsúzott a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolában.

Pajor András

Közel háromszáz diák köszönt el a város két középiskolájában tanáraitól és diáktársaitól a ballagások alkalmával. Négy végzős osztály búcsúzott a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolában. – Kívánom, hogy sikeres, elégedett, boldog felnőttek legyetek, váltsátok valóra álmaitokat! – ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára Hevér Mihályné igazgató a végzős osztályokat. Az iskola egykori igazgatójának, Medvegy Antalnak a nevét viselő díjat a legkiválóbb végzős diák kapja. Idén Németh Nátán André 12.B osztályos tanulójának adta át a Medvegy Antal-díjat Kondora István polgármester.

 

– A Barabás György Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola végzős diákjainak ballagási ünnepsége idén különleges alkalom, hisz ebben a tanévben 50 éves jubileumát ünnepli az iskola – emlékeztetett Lakatné Mester Éva igazgató. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen kiemelkedő helyezést elért tanulókat, Németh Adrián Gyula 3/11. F osztályos gépi forgácsolót, Doktorics Levente és Piri Márk László 2/14. B osztályos automatikai technikus tanulókat a szakképzési centrum főigazgatója dicséretben részesítette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában