Csütörtökön is számíthatunk esőre

2019.05.07. 07:00

Az utolsó pillanatban esett, de szükség lenne még csapadékra

Nagyon kellett a földeknek a mostani eső, de háromszor ennyi sem lenne belőle sok. A kalászosok részben már áldozatul estek az aszálynak, de repcéből és kukoricából még lehet szép a termés.

Budai Dávid

Csiszár István szerint a mostani eső az utolsó pillanatban jött, de jó volna még belőle kétszer ennyi

Fotó: Szendi Péter

Szinte a huszonnegyedik órában jött az eső – mondta Csiszár István, az 1400 hektáron gazdálkodó Pinkamenti Agrár Kft. ügyvezetője, akit a napokban lehullott csapadékról kérdeztünk. Az aszályt ugyan a kalászosok végérvényesen megsínylették – az öt szárral bokrosodó növényeknél három szár már elhalt, így már csak két szárból tud kalász kifejlődni – itt a terméskiesés már borítékolható, de ahogyan a búzának, úgy a repcének és az éppen kelő kukoricának is nagyon kellett az eső.

Utóbbiak esetében a szemek kitelítődését még segíti a mostani eső. Ami esett, az életmentő volt, de korántsem elegendő, legalább 150 milliméterre volna szükség, amelynek legfeljebb a harmadát kapták meg a földek. Az azonban nagy szerencse, hogy a mostani csapadék kis szemekkel, szépen elosztva érkezett, így a föld 100 százalékig tudta hasznosítani a nedvességet.

Olyan száraz volt a talaj, hogy a többnapos eső ellenére sem lett igazán sáros, így hétfőn még nem, de kedden már rá lehetett menni a gépekkel. Jelenleg a lombtrágyázás időszaka van, és most védekezni kell a gomba ellen is, ami nagy esőzések után szokott megjelenni a vetésekben, főleg akkor, ha melegszik is az idő.

Az esőre egyébként az Alföldön volt a legnagyobb szükség, ott több helyen azonban már túl későn érkezett és a gazdák kitárcsázták az elvetett és kiszáradt gabonát, hogy kukoricát, repcét ültessenek a helyére. Csiszár István elmondta, a gabona felvásárlási árát nemcsak a hazai helyzet, hanem a környező országok termése is befolyásolja, ahol viszont nem volt akkora aszály, mint nálunk, így elképzelhető, hogy a kevesebb termés nem eredményezi az árnövekedést, de azért a gazdák még ebben bíznak.

Csiszár István szerint a mostani eső az utolsó pillanatban jött, de jó volna még belőle kétszer ennyi
Fotó: Szendi Péter

Az esőt a kiskertek is nagyon szomjazták már, a márciusban elültetett borsót, spenótot, sóskát már öntözni is kellett – tudtuk meg a több mint félezer kiskertet tömörítő Parkerdei Kertbarát Egyesület elnökétől, Molnár Lajostól. Szinte mindenkinek van kétszáz literes hordója vagy ezerliteres tartálya az esővíz felfogására, hiszen a legjobb azzal öntözni, így a mostani aszályos időszakot is átvészelték a kertesek, a mostani eső azonban éppen jókor jött, mert itt a palántázás ideje.

Olyannyira, hogy az egyesület pénteken 9–12 óráig tartja a hagyományos palántavásárt a kiskerteknél, így az idősebbek, busszal járók is könnyen hozzájuthatnak a paprika- és paradicsompalántáikhoz. A kerteseknek most egyedül a talaj menti fagyok miatt kell aggódni, amire ráadásul a héten számítaniuk is kell. A régi öregek azt vallották, hogy a fagyosszentek (május 12–14.) előtt nem szabad palántázni, az utóbbi időben azonban elmaradtak a fagyok Pongrác, Szervác, Bonifác napján, így sokan már túl is vannak az ültetésen.

Aki maga termeszti a zöldségeit, annak megéri a munka, mivel nemcsak kikapcsolódásnak kiváló a kertben dolgozni, de pontosan tudja a család, hogy mi kerül az asztalra, sokan ráadásul biogazdálkodást folytatnak – tudtuk meg. Molnár Lajos elmondta, a gyümölcsfák virágzásából jó termést lehet kiolvasni, főleg a cseresznye és a meggy virul szépen, a baracktermés viszont előreláthatóan csak közepes lesz idén.

Nem maradunk sokáig csapadék nélkül, csütörtökön újra esős, hidegebb idő köszönt be, a Dunántúlon délután zivatar sem kizárt, majd ismét két melegebb nap következik, szórványos záporokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában