jótékonysági cél

2019.05.15. 11:30

Tavaszköszöntő est Ostffyasszonyfán – Játszótérre gyűjtöttek az eseményen

Tavaszköszöntő estet tartott az ostffyasszonyfai Petőfi Sándor Általános Iskola. A tanév talán minden évben legjobban várt eseménye jótékonysági célt is kitűzött.

Pajor András

A helyi általános iskola alsó tagozatos diákjai is színpadra álltak a hagyományos rendezvényen Fotó: Ohr Tibor

Zsúfolásig telt a művelődési ház nagyterme, jelen volt Gecse József, a Vas Megyei Kormányhivatal Celldömölki Járási Hivatalának vezetője, Mihácsi Szabolcs, Ostffyasszonyfa polgármestere és a két szomszédos település első embere, Nyéki Sándor, Csönge és Kurucz Attila, Kemenessömjén vezetője. Külön köszöntötték Nagy Sándornét, az iskola egykori igazgatóját és az intézmény volt pedagógusait.

A helyi általános iskola alsó tagozatos diákjai is színpadra álltak a
hagyományos rendezvényen Fotó: Ohr Tibor

– Idén is óriási előkészületekkel szerveztük az ünnepséget, hogy a szülők láthassák gyermekeiket a színpadon. Az esemény most egyúttal jótékonysági est is, hisz az alsó tagozatosok udvarára még az idén szeretnénk egy olyan mini játszóteret felépíteni, amely biztonságos és megfelel az előírásoknak – szólt köszöntőjében Buzás Jenő iskolaigazgató. Az iskola fenntartója és az önkormányzat a kezdeményezés mellé állt és már érkeztek adományok magánszemélyektől is – tette hozzá. A szülők önzetlen munkáját és segítségét köszönte meg Baloghné Csernus Gabriella, a szülői közösség vezetője. Bejelentve, hogy sütött-készített ajándékok és a felajánlott tombolatárgyak mellett a szülői közösség százezer forinttal is támogatja a játékok beszerzését.

 

Az est házigazdája Vörös Szonja, az iskolai diákönkormányzat vezetője volt, aki elmondta, hogy utolsó iskolai évének tavaszköszöntő estjén énekkaros társaival még egyszer szeretett volna színpadra állni és közösen elénekelni a Van egy álmom című ABBA- slágert, kérve, ez a dal segítsen mindannyiuknak megbirkózni a későbbiek során bármivel. Kívánsága teljesült: felcsendült a közös ének és az ezt követő fellépők is mosolyt és meghatódottságot csaltak a jelen lévők arcára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában