Könyvelőből pénzügyi igazgató

2019.05.07. 14:30

Velladics Andrással karrierútjáról, vezetői szemléletéről beszélgettünk

2006-ban nyitott Sárváron az a négycsillagos szálloda, amelyben most is dolgozik – Velladics András a nyitás után egy évvel kezdett a könyvelésen, pénzügyi munkatársként. Tíz év alatt pénzügyi és kontrollingigazgatóvá avanzsált, nem is egy, hanem három hotel tartozik hozzá, és 14 beosztott munkáját irányítja. A 36 éves menedzserrel karrierútjáról, vezetői szemléletéről és a hotelpiacról is váltottunk szót.

Tóth Kata

„Testhezálló munka kell mindenkinek.” A 36 éves menedzserrel karrierútjáról, vezetői szemléletéről beszélgettünk

Fotó: Benkő Sándor

A „csodálatos és felejthetetlen” bejcgyertyánosi gyerek­évek után Szombathelyre, az Orlayba, majd a Budapesti Gazdasági Egyetem (akkoriban BGF Pénzügyi és Számviteli Kara) zalaegerszegi intézetébe vezetett egyenes útja Velladics Andrásnak. A gazdálkodási és menedzsment alapszakot aztán már a szombathelyi egyetemen fejezte be munka mellett.

Egy évvel annak sárvári indulása után került a Park Inn pénzügyi apparátusba. Azt mondja, „hatalmas fiatalos lendülettel” kezdett, aztán az évek alatt „lemondott arról, hogy tengerbiológus legyen”. Csak átvitt értelemben, persze.

Azzal a tervével azonban, hogy vezetővé váljon, és egy csapatot irányítson, nem akart és nem is kellett leszámolnia. Hat évvel ezelőtt supervisorrá (csoportvezető) nevezték ki, és mióta 2017 nyarán megnyílt az egy tulajdonosi körhöz tartozó, klaszteresített hálózat zalakarosi szállodája, a budapesti, a sárvári és a zalakarosi pénzügy is hozzá tartozik.

– Feladatul kaptam egyebek mellett a pénzügyi szervezet felépítését is. Akkoriban és talán most is az az egyik erősségem, hogy jól választok magam mellé munkatársakat, és igyekszem mindenkiből kihozni a legjobbat. Nem én vagyok a legjobb könyvelő vagy kintlevőség-kezelő, nem értek annyira a könyvviteli feladatokhoz, mint a főkönyvelőnk, de képes vagyok megfelelően motiválni és koordinálni a csapatot, ami mögött jelentős ösztön és életfilozófia áll. Tizennégy beosztottam van, minden szállodába helyi adminisztrációt telepítettünk: három-három kolléga, valamint a sárvári központi adminisztráció látja el a feladatokat. Az interjúkon a tehetséges, ambiciózus, szorgalmas leendő kollégákat keresem, nem mindig arra alapozok, ki milyen iskolát végzett, milyen remek tanuló volt. Szívesebben tolom ki a betanulási határidőt, mint hogy kész munkavállalókat vegyek fel, ha valakiben a fenti tulajdonságokat felfedezem. Gondolok arra is: rengeteg időt töltünk a munkahelyünkön, és ha nem érezzük magunkat komfortosan, nem lesz hatékony a munkánk. És nem tévesztem szem elől azt sem, hogy testhezálló munka kell mindenkinek, az adott munkakörre legalkalmasabb ember kiválasztásával. Emellett a változatosság érdekében viszonylag sűrűn variálom a munkaköröket. A köszönöm és a kérem nálunk használatban lévő szavak, én és a felet­te­seim is erre törekszünk. Évente értékeljük a teljesítményt, rendszeresen leülök a beosztottaimmal kötetlen beszélgetésre. Az irodában jó hangulatra törekszem, arra, hogy segítsük egymást. A kollégáimat arra sarkallom, jöjjenek bátran az ötleteikkel. Felejtsük el az „így szoktuk” szemléletet, ha valamin lehet, akkor változtassunk. Néha következetesebbnek kellene lennem, és amiben még van fejlődnivalónk: merjünk többet kérni a másiktól, ne féltsük túl egymást – mondja.

„Testhezálló munka kell mindenkinek.” A 36 éves menedzserrel karrierútjáról, vezetői szemléletéről
beszélgettünk
Fotó: Benkő Sándor

A pénzügyi igazgató tisztában van vele: évek óta pezseg a hotelpiac, és a marketinghez, a saleshez és más osztályokhoz hasonlóan a pénzügynek is állandóan új megoldásokra kell törekednie, megfelelve a számviteli törvényeknek, a tulajdonosi kör, a szállodarendszer elvárásainak is. Javítani kell a minőséget, egyre precízebb munkára van szükség, hiszen egyre több adattal dolgoznak. A technika fejlődésével ráadásul sokkal több mindent képesek monitorozni, jóval több adat érkezik be hozzájuk.

Velladics András szerint a szállodaiparban sem könnyebb karriert csinálni, mint más cégeknél. Náluk – és ezt méltányolja – a filozófia, a tulajdonosi felfogás és a felső vezetői hozzáállás is adott volt a karrierhez, mindig a tehetségek képzésében, kinevelésében gondolkodtak. Miután valaki bizonyít, most is nyitva áll előtte a karrier lehetősége. Számára is lenne még feljebb vezető út: például egy szállodaigazgatói pozíció, de most elégedett a munkakörével, nagy kihívás elé állítja ez is, a szállodai kontrolling, amelyet „csak szeretni lehet”, annyira kézzelfogható, könnyen értelmezhető.

Angolul és németül is beszél. Jó néhány éve még megfordult a fejében, hogy kimenne külföldre, de akkor már az ikrei megszülettek – azóta még egy kislány, és a három gyerek mellé néhány napon belül érkezik a negyedik. Szombathelyre, a környékre a családja és a barátai kötik, a sárvári számára a legjobb fürdő az országban, itt érzi jól magát.

A munkája persze nemcsak nyolc óra elfoglaltságot jelent, de a család ezt jól tolerálja, ahogy a munkahely is a családot: délután időben hazaér, a pluszfeladatok estére maradhatnak.

Végül meglepő elgondolását is megosztja:

– Szívesen dolgoznék a pápa tanácsadójaként, az egyházfő nagy dolgokat vihet véghez, jobbá tudná tenni az emberek életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában