minden csapat győztes

2019.05.13. 07:00

Verseny a Ság hegyen – Eötvös Lorándra emlékeztek az országos vetélkedővel

Eötvös Loránd halálának századik évfordulója alkalmából országos természettudományi versenyt rendeztek Celldömölkön. A verseny állomásai a Ság hegyen voltak, ahol Eötvös ingájával egykor a méréseit végezte.

Pajor András

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke köszöntötte résztvevőket a díjátadón Fotó: PÁS

– Az itt elindult minden csapat győztes, hiszen több mint száz pályázó iskola közül a legjobbak jöhettek el Celldömölkre. A nagy érdeklődés jelzi, hogy sok diák kedveli a természettudományokat. Ez köszönhető a felkészült és elkötelezett tanároknak, akik tudják, hogy a most itt versengő tanulókból lesznek a jövő tudósai – mondta az Eötvös Loránd Országos Természettudományi Verseny fővédnöke, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke a Kemenes Vulkán Parkban tartott díjátadón.

A megyei és regionális versenyt 1991 óta rendezik meg a Kemenesalján – egy szintén Eötvöshöz köthető másik évfordulóra emlékezve. Eötvös Loránd 1891-ben az akkor elkészült Eötvös-ingával méréseket végzett a Ság hegyen, hogy műszere használhatóságát ellenőrizze. Idén az Eötvös100 Emlékév kapcsán lett országossá a vasi kötődésű verseny – számolt be Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke köszöntötte résztvevőket a díjátadón Fotó: PÁS

A verseny célja, hogy a tanulók számára közel hozhassák a kimagasló emberi tulajdonságokkal rendelkező tudós, közéleti és sportember személyiségét és eredményeit. A feladatokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum oktatóinak koordinálásával gyakorló pedagógusok állították össze, és ő felügyelték a megoldásukat is.

A versenyzőknek Eötvös Loránd életéről és munkásságáról, valamint az általános iskolai biológia, fizika, földrajz, kémia és természetismeret tantárgyak tananyagából kellett számot adni tudásukról. A nevezett csapatok a tavasz folyamán először két online fordulóban mérkőztek meg. Közülük a legjobb tizenegy csapat és házigazdaként a celldömölki általános iskola diákjai kerültek a döntőbe. A Ság hegy különböző pontjain állították fel a kilenc állomásból álló helyszíneket a szombati versenynapra. Az elméleti és gyakorlati feladatok között szerepeltek Eötvös-féle geofizikai mérések is.

Végül szoros eredmény született: az első és a harmadik között mindössze fél-fél pontnyi volt a különbség. Harmadik helyezett lett a Celldömölki Városi Általános Iskola csapata, felkészítő tanáruk Pálné H. Katalin. Másodikak az egri Dobó István Gimnázium tanulói lettek, míg a győztes Elektromos Legyek csapata Szegedről, a Fekete István Általános Iskolából érkezett. A szervezők nevében Viola István, a celldömölki általános iskola igazgatója köszönte meg az önzetlen felajánlásokat és támogatásokat. Az Eötvös fizikaverseny jövőre – megyei szinten – biztosan folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában