A küldetés folytatódik címmel írt könyvet Kiss János a kőszegi verbita szerzetesek 20. századi történetéről

Kőszeg híres iskolavárosi múltjáról: 19–20. századi történelmében gimnáziumok, reál- és szakközépiskolák, líceumok, tanítónő- és tanítóképző, kadétiskola és vasutas nevelőotthon is működött a városban. Az utóbbi MÁV-nevelőotthonban a rendszerváltozás után lett igazgató a szerző, aki az intézmény karácsonyi ünnepeire rendszeresen hívott Kőszegen élő verbita atyákat – lebilincselő történeteikkel emelték az ünnep várakozásteljes hangulatát.

A 2000-es évek vége felé egy nap interjúalanyt, a gazdasági válság letargikus hangulatát ellensúlyozó pozitív példát keresett a városi lap ünnepi számába. Fényképalbumokat nézegetve akadt meg meg a szeme Hirth Vilmos atyán, aki 1932-ben született Magyarországon, 1960-ban szentelték pappá, misszionárius lett Paraguayban, majd 1993-ban visszatérve átvette a kőszegi ház vezetését. Kiss János úgy emlékezett: korábbi találkozásaikkor felemelőek voltak az atya előremutató gondolatai. Miután elkészült az interjú, eltökélte, kötetben örökíti meg az ő és verbita társai történetét. Az írást 10–12 éve kezdte, az elkészült interjúk a számítógépén várták a folytatást. Tavaly kezdte újra, a 24. órában – 87–91 évesek ugyanis a még élő szerzetesek.

Az Isteni Ige Társaságát (Societas Verbi Divini (SVD)), a verbita missziósok közösségét Szent Arnold Janssen (1837–1909) német pap alapította. Kőszegi letelepedésüket a felvilágosult Kincs István apát plébános szorgalmazta: 1931-re, Szent Imre herceg halálának 900. évfordulójára akart szerzetesrendet Kőszegre telepíteni, hogy még inkább gyarapítsa az iskolaváros jelleget. A missziósház gyorsan elkészült, már 1930-ban megnyitották, és további húsz évig működött, ez idő alatt rengeteg fiatalt kibocsátott.

1950-ben az akkori rendszer betiltotta a vallásos egyesületeket, feloszlatta a szerzetes- és apácarendeket. A szétszórattatáskor a házat államosították, laktanyának, majd szállodának használták. Az Isteni Ige Társasága 1994-ben kapta vissza rendházát. Kiss János a Kőszegről való kiűzetésük után negyven évig távoli vidékeken – Dél-Amerikában, a Fülöp-szigeteken, Ausztráliában – missziós munkát teljesítő hét szerzetest bírta szóra.

– István Lajos professzor mondta mindig: az át nem adott tudás elvész. Nagy hatással volt rám interjúalanyaim élete, akik közül négyen sajnos nem érték meg a bemutatót. A misszióban megtanulták a nyelvjárásokat, rászoktatták az ott élőket a civilizált életre, iskolát, kórházat, siketek otthonát építettek távol a hazájuktól, nehéz körülmények között. Maradandó szeretetműveket hoztak létre, és feltételezhető, hogy az egész életüket az általuk megkedvelt őslakosok, bennszülöttek közelében képzelték. Miután 1990-ben hazarendelték őket Magyarországra, feladatuk az újraevangelizálás volt, a hitetlenné tett országban, ahonnan kiirtották a vallást – mondja a szerző.

A magyar verbita atyák 20. századi tragikus szétszóródásának látlelete a kötet, megörökíti visszajövetelüket, és lenyomata a 90-es évektől napjainkig eltelt időszaknak. Tanúságtétel is Isten nagyságáról.

A Jurisics-vár Lovagtermében nagy érdeklődés mellett zajlott könyvbemutatón dr. Bariska István nyugalmazott főlevéltáros, Devecsery László József Attila-díjas tanár, író, rendező, valamint Tóth Zoltán SVD verbita történetkutató méltatta a kötetet. Gamauf Márta és Bozsodi Elemér zenélt, Bognár Alexandra verset mondott.