A Lamantin fesztivál forró blues-napját a sportházban rendezték

A Lamantin tábor diákjai mindennap közelebb jutnak egy kicsit ahhoz, hogy kik is akarnak lenni a zenében, és minden este kaptak fellépési lehetőséget a fesztiválon, így csütörtökön is belőlük verbuválódott az előzenekar. Ma 13 órától mutatják be a Lamantin klubban, hogy mit tanultak, mit alkottak, mire jutottak egy hét alatt. Nekik is nagy élmény volt Kenny „Blues Boss” Wayne fellépése, sokat tanulhattak a blues gyökereihez, alapjaihoz visszanyúló zenéből, a lehető legegyszerűbb, de magas színvonalú, autentikus előadásból. A Blues Boss közel 60 éve járja a világot színes öltönyeiben a koncertjeivel, és készíti a díjnyertes lemezeit tele saját szerzeményekkel, azt mondja, meg sem áll, amíg csak él. Zenekarának szombathelyi fellépése fanatikusok szerint zseniális volt.

Miközben a tikkasztó hőség és a levegőtlenség is tombolt a koncerttérben, és a közvetlenül a nézők mellé helyezett büfé hűsítői próbáltak vigaszt nyújtani, irigykedve néztük a tengerben úszó lamantinok egymást váltó, hatalmas kivetített képeit, furcsa az ember agya, elhiszi, ha el akarja, a tenger hűvösét.

Ebbe robbant be az énekes, szájharmonikás Pribojszki Mátyás az együttesével, kiegészülve a Pénzügyőr Zenekarral, Jumping Matt and His Combo feat. Custom Big Band néven, és tovább forrósította a hangulatot. Jumping Matt a frontember beceneve, de a zenekar egyedi zenei stílusára is utal, ami nehezen lenne szorítható konkrét műfaji keretek közé. Vidám, lendületes, improvizációval teli, igényes élő zenének lehet mondani, ez az úgynevezett „west coast jump”, amely megállíthatatlan kedélyességgel robog, mint egy gőzmozdony, a fúvósok fűtik benne a kazánt. Az énekes táncolt, és a nézők se bírták tovább ülve, lábukra vették a boogie-woogie és rock and roll elemeket, a testmozgásokat soul- és funkyzenei érzések cizellálták.

Mindenki jól érzi magát? – ezzel a kérdéssel ült be a zongorához a Grammy-díjas szupersztár Jon Cleary, és bármennyire is meleg volt, nem lehetett erre nemet mondani, csak azt, hogy yeeeees, és a ki nem tört vihar helyett az Absolut Monster Gentleman zenésztársaival megtették a magukét, hogy a blues-funk fülledtségére figyeljünk, ne a levegőminőségre. A „szörnyű úriemberek” fergetegest nyomtak, soha ennél „rettenetesebb” élményünk ne legyen.

„Légy lamantin!” – ez volt az idei fesztivál mottója, valljuk be: nem is volt nehéz. Végül hasonlatossá váltunk a vízinövényeket legelésző, többtonnás cetekhez, már ami a vonszolódást illeti, ez a szirénfélék családjába tartozó emlős akkor se megy odébb, ha motorcsónak jön, pedig tudja, hogy a propeller a lényébe beledarál. Nem érdekli. Csak jólesik a blues…