Diákjainak is átadta – Elemi szükség van a szülőföld alapos ismeretére

Az előzményekről elmondta: a honismereti munkát már gimnazistaként megismerte, mert plébános nagybátyja egyházi teendői mellett helytörténeti kutatásokkal is foglalkozott. Érdekelte a falu élete, kutatott, jegyzetelt, érdeklődött minden után, amire a „hely szelleme” inspirálta.

A vonzó példát látva már ekkor elhatározta: ő is kutató lesz. Első könyve, Szenpéterfa falu monográfiája sok gyűjtő-­munka és alapos utánajárás után 1969-ben jelent meg. A könyvek, falutörténetek sorban követték egymást, Marika azonban szívesebben beszél munkásságának egy másik jelentős részéről, a honismereti szakkör Vas megyei megszervezéséről.

– Történelemtanári munkám során, 1987-ben úgy gondoltam, más megyék után nekünk, Vas megyeieknek is be kell indítanunk a helytörténeti szakköröket. Nekünk, történelemtanároknak kell a legjobban tudnunk, hogy a fiatal­ságnak elemi szüksége van a szülőföld ismeretére, a haza szeretetére, a helyi emlékek ismerete nélkül képtelenség történelmet tanítani.

Több kollégával megbeszélve hamar kiviláglott, hogy egy ilyen szakkör indításával mások is egyetértenének. Mária vállalkozott rá, hogy sok-sok utánajárással elkészíti a szakkör tematikáját, mind az általános iskola felső tagozata, mind a középiskolás korosztály számára. A tervezetet beadták a Városi Művelődési Osztályra, melynek előadója pártfogásába vette a dolgot, és megyeszerte meghirdették a helytörténeti szakkörök indítását. Mindössze az volt a feltétel, hogy a foglalkozások önkéntes jelleggel és tanórán kívül működjenek.

Kereszturiné Mária szeretett munkahelyén, a Zrínyi iskolában indította el a szakkört, elsőként 15 taggal. A gyerekek megismerkedtek a kutatás módszertanával, múzeumba, könyvtárba, levéltárba jártak, sőt még a határon túlra is kirándultak, egy-egy nevezetes emlék megtekintésére. Tevékenységüket gazdag napló őrzi.

Később, ahogy a gyerekek nőttek, a már végzett diákok is örömmel visszajártak a foglalkozásokra, sokan közülük máig szívesen idézik fel a szakkörben szerzett szép élményeket.

A legnagyobb, maradandó közös siker a Köztéri szobrok, emléktáblák Szombathelyen című képes olvasókönyv, amit a tanárnő szakmai instrukciói alapján a szakkörösök állítottak össze. Mária ragaszkodik hozzá, hogy a szerkesztésben közreműködő egykori diákok nevét megemlítsük: Barbarics Rita, Beke Ágnes, Búvári Béla, Csere Anita, Dienes Marietta, Fáji Lívia, Katona Kinga, Komlósi József, Kött András, Németh István, Németh László, Potyi Beatrix, Sipos Tibor, Szentgyörgyvári Ágnes. Ezt a kiadványt napjainkban is használják a város oktatási intézményeiben, bár meglehet, nem a legfrissebb adatokat tartalmazza.

Jó lenne – véli a tanárnő –, ha ma is akadna ilyen vállalkozó szellemű egyén vagy közösség, és folytatná, aktualizálná a művet, hiszen a vasi megyeszékhely azóta is sok új szoborral, emlékművel, táblával gazdagodott.