Édesapja hivatását választotta

2019.06.27. 17:30

Dr. Wächter Walter László Vas megye új tiszti főorvosa – a testi és lelki egészségért

Az elődje által megkezdett munkát kívánja folytatni dr. Wächter Walter László tiszti főorvos, akit június 15-én iktattak hivatalába.

Budai Dávid

Fontosnak tartja a minőségi kommunikációt Fotó: Horváth Balázs

A megyének új tiszti főorvosa van, aki szerint javítani kell a kommunikációt az egészségügyben, és aki úgy véli, a változó világ rég elfeledett járvány­ügyi kihívásokat támaszthat a jövőben. Dr. Wächter Walter Lászlóval hivatalba lépésének 12. napján beszélgettünk. Jelenleg annak a kötelességének igyekszik eleget tenni, hogy körbejárja a megyét, és tisztelgő látogatást tesz a vasi városok polgármestereinél. Miután korábban a Sárvári Járási Hivatal népegészségügyi osztályát vezette, nem ismeretlen számára a hivatali munka, ahogyan az egészségügy sem.

– Apám körzeti orvos volt Nyőgér, Sótony, Bejcgyertyános községekben, ő oltotta belém az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés fontosságát a gyógyítómunkában. Magyartanár édesanyámtól pedig a tiszta, szép magyar beszéd iránti igényt, a gyermeklélek tiszteletét és a megalkuvást nem ismerő hazaszeretetet kaptam útravalóul. Falusi körorvos gyerekeként a rendelő a játszóterem volt, azóta is otthon érzem magamat ilyen környezetben. Természetes volt, hogy apám mesterségét folytatom.

Dr. Wächter Walter László Pécsett szerezte orvosi diplomáját, az egyetem előtt műtőssegéd volt a szombathelyi kórházban, ahol megtapasztalhatta, milyen sok és sokféle dolgozó összehangolt, áldozatos munkájára van szükség a nagy doktorok látványos fellépéseihez. Pécsi évei alatt nagyon sok időt áldozott a lelki segítségnyújtás, a segítő kommunikáció megismerésére. A pszichodráma-, pszichoterapeuta-képzéseknek és a lelkisegély-szolgálatnak később hatalmas hasznát vette a gyógyításban, az erre fordított idő többszörösen megtérült. A rezidensévek után édesapja körzetében dolgozott, majd 2003-ban saját praxisba kezdett Uraiújfalu, Vámoscsalád községekben, a praxishoz 2008-ban Nagygeresd is csatlakozott.

– A gyógyítás mellett kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettem a szűrővizsgálatokra, szemléletformálásra, ismeretek átadására. Szép és küzdelmes évek voltak, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy munkatársaimmal jó hírű praxist sikerült felépítenünk, és a betegek elégedettsége mellett a körzet megbetegedési, halálozási mutatói is látványosan javultak.

A hatósághoz 2011 decemberében került Sárvárra, az akkor kistérségi népegészségügyi intézethez.

Fontosnak tartja a minőségi kommunikációt Fotó: Horváth Balázs

– Elmondhatom, hogy jókor voltam jó helyen. A 2011-ben a közigazgatás megújításaként meghirdetett Magyary-programmal, az ügyfélbarát, szolgáltató szemléletű közigazgatás gondolatával azonosulni tudtam. Mindig szívügyem volt az egészségfejlesztés, az egészségtudatosság növelése, beleértve a lelki egészséget is. Szeretnék hozzájárulni a takarítói és minden egyéb köztisztasági foglalkozás presztízsének az emeléséhez. A helyes takarítással betegségek, járványok előzhetők meg, akár emberéletek is múlhatnak rajta. Sokan még most, a 21. században sincsenek tudatában annak, hogy tiszta kézzel mennyi kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat és környezetünket. Ugyanígy nagyon fontosnak tartom a kommunikáció minőségének javítását az egészségügyben. Minőségibb kommunikációval mindenki jobban járna. A klímaváltozás, a migráció, az oltásellenesség, a kórokozók egyre szélesebb körű gyógyszer-rezisztenciája, ezek együttes hatása várhatóan rég elfeledett járványügyi kihívások elé fogja állítani az egész modern világot. Ennek a kezelésére erős, gyorsan reagálni tudó járványügyi hatóságot kell fenntartani.

Dr. Wächter Walter László folytatni kívánja az elődje, dr. Stánitz Éva által megkezdett prevenciós munkát.

– Az általa meghonosított hagyományokat, rendezvényeket tovább éltetni nemcsak kötelességemnek tekintem, de szívügyemnek is érzem. Az ő munkásságának eredménye, hogy a Vas megyei népegészségügy nem „csak” hatóság, hanem országosan jegyzett szakmai műhely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában