vakvagány

2019.06.19. 07:00

Egység van, egységesség nincs

Az egység létezik, él, pulzál: mindannyian egyugyanazon lélekszövet részei vagyunk, ugyanaz a láng lobog bennünk, összetartozunk.

Horváth Nikoletta

De nem vagyunk egyformák, egységesek, univerzalizálhatók. Hiába bégetnek szépen a nyáj tagjai – ők is különálló élőlények, s mi még csak nem is azt harsogjuk egész nap, hogy „beee”. Legalábbis remélem. Az ítélkezés mindig is zavart, nemegyszer felháborított. Próbáljuk az érzéseket, reakciókat általánosítani, mintha az öröm, bánat, gyász, boldogság stb. megélését bele lehetne tömködni egy-egy szűk kis skatulyába, s aki kilóg belőle – azzal valami nincsen rendben.

Aki túlságosan sokszor boldog, biztosan bolond, aki szerettét gyászolja hónapok óta, az depressziós, aki pedig egésznek látja a felet, az bizony jócskán eltévedt. De nem lehetséges-e, hogy épp azok járják a zsákutcákat, akik úgy gondolják: minden és mindenki hasonló módon reagál, él, viszonyul? Nem az az életellenes, aki szerint van a jó és a rossz, a fekete és a fehér, a többi pedig illúzió csupán?

Vajon mikor ítéltünk meg bárkit azért, mert a hajszíne, a szemüvege kerete vagy a kiskutyája fajtája eltér attól, ami nekünk természetes? Remélem, vagy nagyon régen, vagy leginkább soha. Mert nem vagyunk egyformák, s éppen ez adja a szépségünket, karakterünket, egyediségünket. Az egység viszont létezik. A paradoxon itt keresendő, mert akkor ébredhetünk rá igazán erre az összetartó, mindannyiunkban munkáló erőre, ha megértjük, megéljük és megbecsüljük különbözőségünket.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik