Ne bántsuk a fészket!

2019.06.06. 11:30

Éljünk békében a madarakkal! – Hasznunk is lehet belőle

A jó idő beköszöntével sorra bújnak elő a madarak a természetben. Sokszor azonban olyan helyre költöznek be, ahol nem feltétlenül látjuk őket szívesen. Dr. Gyurácz Józsefet kérdeztük arról, mit lehet tenni annak érdekében, hogy az együttélés mind a két fél számára hasznos legyen.

Polgár Patrícia

Ember és madár békés együttélésére kell törekedni

Fotó: Unger Tamás

– Lakóházakon leggyakrabban a házfalon fészkelő fecskéket láthatunk. Ezek fészkeit nem szabad leverni. Nem akadályoznak olyan emberi tevékenységet, ami gazdasági vagy balesetvédelmi szempontból fontos lenne – mondta dr. Gyurácz József, a Magyar Madártani Egyesület Vas Megyei Helyi Csoportjának elnöke, aki felhívta a figyelmet a fecskék egyre fogyó hazai állományára is. Szerinte inkább segítenünk kellene a fészkelést, mint megakadályozni azt. Ha zavaró az otthagyott ürülék, a fészek leverése helyett jó megoldás lehet, ha fecskepelenkát helyezünk alá. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy deszkát fúrunk fel, ami felfogja a kipotyogó ürüléket.

A fecskék mellett érkezhet más „lakótársunk” is. Ha gólyák telepszenek meg a kéményen, egyeztetni kell az illetékes nemzeti park igazgatóságával, és a szakembereik a kéményhez közel fészkelésre alkalmas oszlopra úgynevezett gólyakosarat helyeznek ki – fészekanyaggal ellátva. Így jó eséllyel szívesebben telepszik majd meg ott a madár.

Az elnök nem ajánlja, hogy magunk helyezzük át a fészket, már csak azért sem, mert a fehér gólya fokozottan védett madárfaj. Ha az áthelyezéssel a tojásai vagy a fiókái sérülnek, az bűncselekménynek számít.

Ember és madár békés együttélésére kell törekedni

Akárhova is fészkeljenek a madarak, várnunk kell a „kilakoltatással” addig, míg a sarjak már tudnak repülni. Az énekesmadarak július végéig kikeltetik a másodköltést. Amíg azok is ki nem repülnek, addig a fészek nem semmisíthető meg. Viszont ha mégis útban van, kérjük szakemberek segítségét, magunktól ne háborgassuk őket, ugyanis a természetvédelmi törvény kimondja: a védett állatokat sem elpusztítani, sem megzavarni nem lehet – fűzte hozzá dr. Gyurácz József.

Ha azt szeretnénk, hogy a következő évben máshol verjenek tanyát, műfészkeket rakhatunk ki olyan épületrészekre vagy melléképületekre, ahol nyugodtan tudnak a madarak költeni. Tehetünk ki fészekanyagot, ezzel elősegítve a fészekrakást, vagy gyárthatunk számukra odúkat is.

Elsősorban énekesmadarak fészkelnek lakókörnyezetünkben, és a mi érdekünk is, hogy ott is maradjanak, hiszen fiókáikat állati fehérjével táplálják, így remek eszközei a biológiai védekezésnek, sok kártevőtől szabadíthatnak meg minket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában