Programtipp

2019.06.08. 12:24

Elstartolt a pünkösdi forgatag Gencsapátiban

Megkezdődött pénteken a négy napig tartó fesztivál a vasi településen: mi is ott voltunk, a látottakról minden nap beszámolunk.

Nemes Judit

Zúzós rockkal indult a Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál: a Smoking Frog csapott a húrok közé tegnap 18 órától a rendezvény nagyszínpadán. Ragyogó napsütésben zenélhetett a 2016-ban alapított banda, akik énekesükkel, Gerencsér Péter, Sünivel az élen hatalmas rockbulit csaptak.

Hittaller Hajnalkáék Nagytilajról érkeztek a rendezvényre, családostul: két kisfiúval és egy hároméves kislánnyal. – Hallottam már korábban a Smoking Frogról, most azért jöttünk el, hogy élőben is meghallgathassuk őket. A kislányom élvezte a legjobban: a koncert kezdetéig aludt és amint elkezdett zenélni az együttes, felpattant és ugrált – mesélte mosolyogva.

Fiatalok, idősek egyaránt kíváncsiak voltak a formációra, és a majd’ egy órás koncertet követően találkozhattak is kedvenceikkel: fényképezkedhettek velük, autogrammot kérhettek tőlük. A következő fellépő koncertjéig tartó átállási időben volt idő felderíteni a terepet: a másik két színpad mellett óriáskerék, dodgem várta a többi között a fesztiválozókat.

Idén is rengetegen látogatnak ki a fesztiválra. Fotó: Unger Tamás

Gasztrorendezvény lévén, rengeteg féle ételt kínáló stand közül válogathatott, aki megéhezett: kebab, csavart krumpli, mexikói stílusú ételek, palacsinta és kürtőskalács szerepelt az ételek palettáján, és innivalóból sem volt hiány. Közben Nagy Ricsi ragadott mikrofont: a fiatalembert az X-Faktorból ismerhette meg a közönség.

Míg előbb a rockzene rajongói vették bortokba a színpad előtti teret, most inkább a fiatal lányok sorakoztak a színpadot elválasztó kordon előtt. A tehetséges fiatal zenész színes repertoárban csillantotta meg tehetségét közönsége előtt: a siker – és a koncert végén a rajongókkal való fotózkodás sem maradt el.

Újabb átállás következett és újabb kör a terepen, ezúttal kilátogatókat kérdeztünk. Dala Katalin és Biró-Peszlen Szabina Sárvárról érkezett, visszatérő látogatója az eseménynek: pénteki zenei felhozatal csábította őket Gencsapátiba. A hölgyek elárulták: elsősorban Majka koncertje miatt jöttek és hogy jól érezzék magukat.

 

A fellépők sorában Horváth Tamás következett, ekkor már alig lehetett mozdulni a színpad közelében: az énekes egyórás műsorát napnyugta idején adta: hangjával és a látványos színpadi technikával lenyűgözte a közönséget. 23 órakor pedig az est egyik legjobban várt fellépője: Majka lépett színpadra: szókimondó zenéit teljes erőbedobással adta elő, óriási tömeg előtt – akár a „telt ház” táblát is kitehették volna a koncerten.

Fiatalok sora dúdolta a szövegeket, ám az idősebbek sem vallottak szégyent: fújták a rapszámok sorait. A nyitónap zárásaként további négy fellépőt, a BSW-t, Pixát, az USNK-át és az Unikum bulizenekar koncertjét tombolhatta, bulizhatta végig a cseppet sem fáradó közönség.

Ma is igazán tartalmas nap áll előttünk, hiszen a fellépők között láthatjuk-hallhatjuk Orosz Györgyöt, Trabarnát, a Bagossy Brothers Companyt, az Ocho Machot, a Roadot, a Kowalsky Meg a Vegát, a Thommx-t, a két külföldi sztárfellépőt, Alice DJ-t és a Brooklyn Bouncet, továbbá Erős vs Spigiboy-t, a Dance4Evert, Peat Jr. & Fernando ft. Sheelát, a Happy Ganget és Náksit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában