születésnap

2019.06.01. 11:30

Huszonöt év küzdelem, összefogás, kitartás – Herényi Kulturális és Sportegyesület

Negyedszázados születésnapját ünnepli a Herényi Kulturális és Sportegyesület.

Tóth Kata

Ünnepi köszöntőjében dr. Balázsy Péter megyei jegyző úgy fogalmazott: a közösségre és a hagyományra, a megújulásra és a lendületre asszociál, amikor a herényiek közösségére gondol. Herényről azt mondta: kiemelkedő, ahogy megszervezi önmagát, majd a Vas Megyei Közgyűlés nevében elismerő oklevelet adott át Szekér Tamásnak.

 

Koczka Tibor alpolgármester arról beszélt: nemzeti öntudatukban erős, hagyományaikat és kultúrájukat szerető és büszkén ápoló emberek találkozóhelye a Herényiek Háza. Az évforduló üzenetét abban határozta meg: az összetartozó közösségeknek van jövőjük. Valós tettekkel is támogatni kell a helyi gyökerek erősítését. Végül bejelentette: képviselői keretéből 1 millió forinttal támogatja a Herényiek Háza műszaki fejlesztését.

Kulturális műsorral folytatódott a program, közreműködött a Csiribiri Kórus, a Perenyei Hagyományőrző Egyesület és a Herényi Nótakör. Ma pedig a folytatásban zenével, filmvetítéssel várnak mindenkit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában