Úttörő jelentőségű lépés

2019.06.27. 07:00

Két szakkal bővül a duális képzés az ELTE SEK-en – Tíz partnercéggel állapodtak meg

Jövőre már gazdálkodási és menedzsment, valamint turizmus-vendéglátás szakon is lehet tanulni az ELTE SEK-en duális képzésben.

Budai Dávid

Juhász Gábor dékán: Úttörő jelentőségű ez a lépés Fotó: CsG

A Társadalomtudományi Kar (TTK) Savaria gazdálkodástudományi tanszékének gondozásában a 2019–20-as tanév második félévétől elindul az ELTE Savaria Egyetemi Központban a duális közgazdászképzés. A két induló szak a gazdálkodási és menedzsment és a turizmus-vendéglátás. A képzésről szerda délelőtt tartottak tájékoztatót az egyetemen, ahol bemutatkoztak a duális partnerek, aláírták a duális keretmegállapodásokat is. Dr. Juhász Gábor, a TTK dékánja hangsúlyozta: ez a lépés úttörő jelentőségű, mivel a fővárosban az említett szakokon nincsen hasonló jellegű képzés. Dr. Puskás Tivadar polgármester felidézte a duális képzés indulását, eredményeit, hozzátéve: „sikerre vagyunk ítélve”.

Juhász Gábor dékán: Úttörő jelentőségű ez a lépés Fotó: CsG

Dr. Németh István rektorhelyettes elmondta: régóta tervezték a duális képzés bővítését, hiszen a jelentős turisztikai vonzerővel rendelkező régiónak nem csak mérnökökre van szüksége. Dr. Varga Imre tanszékvezető hangsúlyozta, a képzéssel a háromszereplős modell minden résztvevője nyer. A cégek maguk nevelik ki azokat a munkatársakat, akikre szükségük van, miközben viszonylag olcsón jutnak munkaerőhöz.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hallgatók 90 százaléka később ott helyezkedik el, ahol tanult, ráadásul nem pályakezdőként, hanem hároméves gyakorlattal léphet a munka világába. Elhangzott: az induló képzésben kétszer 14 hetet töltenek majd a hallgatók az egyetemen és 18 hetet a partnercégeknél, amelyekből jelenleg tíz van – köztük a szombathelyi önkormányzat –, de arra számítanak, hogy a jövőben bővül majd a partnerek listája.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában