Felelős szülők

2019.06.06. 07:00

Önállóságra (is) nevel az óvoda

Nagy változás az óvodába kerülés a gyermek és az egész család életében: nem kis feladat ugyanis egy háromévesnek az anyával, apával vagy a bölcsődében töltött évek után egy 20–25 fős közösségbe beilleszkedni. Az óvodapedagógusok, dajkák is arra törekednek, hogy maximálisan átsegítsék őket a nehézségeken.

Tóth Kata

Nagy változást jelent az óvodába kerülés. Az óvodapedagógusok és a dajkák arra törekszenek, hogy átsegítsék a kicsiket a nehéz időszakon. Ebéd utáni pihenés, minden nap jár a mese

Fotó: Shutterstock

A gyermek személyiségének teljes kibontakozását, sokoldalú, harmonikus fejlődését célozzák az óvodai nevelés alapelvei. Mindehhez kiegyensúlyozott, nyugodt játékkal töltött idő szükséges a gyerekeknek, akiket hároméves koruktól a tankötelezettség kezdetéig nevel az intézmény. Sokféle módon segíthetünk a kicsiknek, hogy lélekben felkészüljenek az új helyzetre, a választott intézményben pedig gyakorlatilag bármivel fordulhatunk az óvó nénikhez, ez derült ki az Agora kisgyermekes szülőknek szervezett Én-idő beszélgetőkörében, ahol Simon-Németh Kinga óvodapedagógustól kérdezhettek az édesanyák.

Az évtizedekkel ezelőtti helyzethez képest ma jóval több gesztussal élnek az intézmények: nyílt nap, óvodai látogatás, programokon való részvétel, játék az udvaron, a kisebb testvérek időnként bemehetnek a csoportba néhány percre, hogy ismerkedhessenek a környezettel – ezek mind-mind megkönnyítik a beilleszkedést. De egy jól megválasztott könyvvel, közös meseolvasással, képnézegetéssel is támpontot adhatunk a leendő kis óvodásnak, hogy elképzelje, mi vár rá.

Ahogy a bölcsődében, úgy az oviban is van lehetőség beszoktatásra: ha a szülő úgy szeretné, az első két hétben fél-egy órát maradhat reggelente a csemetével. A tapasztalat szerint azonban a tényleges közösségbe való befogadás ezután kezdődik, amikor apa-anya már nincsenek jelen. A reggeli búcsúzáskor, az átöltözés után, ha a gyermekünk sír, köszönjünk el tőle, és a vigasztalását nyugodtan bízzuk az óvó nénire, dajka nénire. Ezzel próbáljuk kicsit könnyebbé tenni az elválás perceit, mondta az óvónő.

Nagy változást jelent az óvodába kerülés. Az óvodapedagógusok és a dajkák arra törekszenek, hogy átsegítsék a kicsiket a nehéz időszakon. Ebéd utáni pihenés, minden nap jár a mese

És hogy mit vár el az óvoda a gyermekkel kapcsolatban? Egy háromévesnek tudnia kell kifejezni magát, kapcsolatot teremteni az óvó nénivel, dajka nénivel és a társaival. Ez fontos, hiszen szólni kell, ha baj van, vagy ha éppen a csoporttársaktól akarja elkérni a kívánt játékot. Tudatosítsuk az otthoni beszélgetésekkor, hogy az óvodában az óvó néniktől, dajka nénitől kell segítséget kérni, javasolta Simon-Németh Kinga.

Az óvodába lépés feltételei között nem szerepel a szobatisztaság, de – és ezt a szakember hangsúlyozta – az óvoda sem személyi, sem tárgyi feltételeiben nincs felkészülve a pelenkás kisgyerekek fogadására, persze szükség szerint minden segítséget megkapnak a gyerekek. Bizonyos önállósággal is rendelkezniük kell: tudjon a kicsi önállóan étkezni, használni az evőeszközöket. A legkisebbek kaphatnak kanalat például a rizs, tarhonya elfogyasztásához, amíg elsajátítják az egyéb evőeszközök helyes használatát. Az étkezésekkor az egy asztalnál ülő kis társaságok egymást is motiválják.

Az óvodában önállóságra nevelik a gyermekeket. Az étkezés és a mosdóhasználat mellett ez vonatkozik az öltözködésre is. Ugyancsak fontosak az udvariassági szabályok, a „kérem, köszönöm” használata, és, hogy ezeket nemcsak a felnőttekkel, hanem társaikkal szemben is be kell tartani.

Simon-Németh Kinga óvodapedagógustól kérdezhettek az
édesanyák
Fotó: Unger Tamás

Lényeges, hogy a gyerekeknek otthon is legyen kialakított napirendjük. Nagyfokú biztonságérzetet ad nekik, ha tudják, melyik tevékenység után mi következik. Ahogy otthon, úgy az oviban is van napirend. Ennek része, hogy mindenki magának terít meg, és az étkezés után elpakol maga után. Így tanulják meg és gyakorolják az önkiszolgálást. A délelőtti órák a játéktevékenységeké. Ilyenkor kerül sor a mesehallgatásra, verstanulásra, a kedvelt énekes játékok, mondókák elsajátítására, az egyéb foglalkozásokra. Fontos a szabad levegőn tartózkodás délelőtt, délután egyaránt. És kell az ebéd utáni pihenés, alvás ahhoz, hogy a gyermekek idegrendszer nyugalmi állapotba jusson.

Minden intézmény saját pedagógiai programmal dolgozik. Van ahol a környezetvédelmen és olyan is, ahol a néphagyományőrzésen van a hangsúly. Az óvodaválasztás előtt célszerű a szülőknek tájékozódni, erre az intézmények nyílt napon adnak lehetőséget.

Manapság elterjedtek a heterogén (vegyes életkorú) csoportok a Vas megyei óvodákban is, ezekről is szó esett a beszélgetőkörben. A vegyes csoportban a háromtól a hétévesig minden korcsoport megtalálható, jó esetben vegyes arányban. A kiscsoportosok befogadásánál sokat segítenek a nagyok, bevonják őket a játékokba, ami nagy előny. A foglalkozásokon mindenki saját életkorának, fejlettségének megfelelő feladatot kapja: aki ügyesebb, az részt vesz a nagyobbakéban is. Lényegesen több ismeretet szereznek azáltal, hogy a nagyokat is hallgatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában