2019.06.30. 12:54
Összehozza a szergényieket a falunap
Éppen a 11-es rúgó verseny közben érkeztünk a – hagyományosan június utolsó hetében megrendezett – falunapra szombaton.
20190629 Falunap Szergényben Szergény Horváth Balázs, HB, Vas Népe
Fotó: Horváth Balázs
Piri Balázs polgármester elárulta, ez az egyetlen olyan esemény, ahol a résztvevőknek fizetni kell kétszáz forintot, a győztes aztán mindent visz. Az alig több mint 300 fős település életében nagy jelentősége van a rendezvénynek, hiszen nem csak a barátok találkoznak ilyenkor egymással, de a családok is összejönnek.

Mint minden falunapon, úgy a szergényin is központi szerepet kap a főzőverseny, ahol mind a 12 induló csapatnak gulyást kellett főzni, ezen belül azonban már teljes volt a szabadság. Szórádi György is babgulyást kavargatott, amikor megszólítottuk. Elárulta, az ő főztje a rengeteg hagymától és a fűszerezéstől különleges, mivel bőven rak bele majorannát. Csapattársai viccesen meg is jegyezték, lánya is a kedvelt fűszer miatt lett Anna.
Szergény falunap