Az újítás bevált

2019.06.11. 07:00

Pedagógusokat tüntettek ki Celldömölkön – Minden iskola küldött diákot az ünnepi műsorhoz

A Sárvári Tankerületi Központ hagyományosan minden járási székhelyvárosában köszöntötte a pedagógusokat. A sorozat lezárásaként Celldömölkön, a Városi Általános Iskolában gyűltek össze a tanárok, tanítók, akik először a tanulók produkcióiból összeállított műsort tekintették meg. Újdonság volt a korábbi évekhez képest, hogy ezúttal minden iskola küldött műsorszámot.

Vas Népe

Virággal a díjazottak: Somogyiné Pilter Éva, Kondics Erika és Rozmán László Fotó: VN/GS

Rozmán László, a tankerület igazgatója köszöntőjében kiemelte: bár a pedagóguspályán az elmúlt évtizedekben mindig különféle „hívószavaknak” – minőségbiztosítás, kompetenciaalapú oktatás, kerettanterv stb. – kellett megfelelni, a lényeg azonban akkor születik, amikor a tanár, tanító beteszi az osztályterem ajtaját, magára marad a gyerekekkel: „Ez az igazi kihívás, amelynek a tankerület pedagógusai magas szinten meg tudnak felelni.” A tankerületi igazgató megköszönte az éves munkát, kitartást kért a záró napokra, és jó pihenést kívánt a nyári szünidőre.

A tankerületi központ a múlt évben pedagógusdíjat alapított. Az igazgatók, a kollégák javaslatára Az év pedagógusa 2019 díjban részesült Kondics Erika, a Celldömölki Városi Általános Iskola és Somogyiné Pilter Éva, az Ostffyasszonyfai Petőfi Sándor Általános Iskola tanárnője.

Virággal a díjazottak: Somogyiné Pilter Éva, Kondics Erika és Rozmán László Fotó: VN/GS

Az ünnepi műsorban közreműködött Falka Zoé, Kulcsár Sára, Bencsik Patrik, Balogh Boldizsár, Budai Lázár – Batthány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Sárvár; Szabó Zsolt – Berzsenyi Dániel Gimnázium; Tóth Zsolt – Kemenesmagasi Általános Iskola; Koronczai Adél, Molnár Bíborka – Ostffyasszonyfai Petőfi Általános Iskola; Hanik Katica, Kapitány Titanilla, Karácsonyi Zsóka, Kisvári Veronika, Szakonyi Márkó, Badics Zsófia – Celldömölki Városi Általános Iskola; Majerhoffer Laura – Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagiskolája; Kocsis Zsófia, Tüzes Dóra, Szalai Borbála – Ádám Jenő Zenei Alapfokú Iskola, Celldömölk.

Az újítás bevált: a járás iskoláiban tanuló diákok ünnepi műsora egyértelműen sikert aratott a vendégek körében a celldömölki pedagógusnapon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában