Pályázat

2019.06.21. 07:00

Virágzó tehetségek nyíltak ki a programban a Herman iskolában

Virágos tehetségek a Hermanban: ezzel a címmel készült tehetséggondozó pályázat a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban.

Vas Népe

A résztvevők emléklapot is kaptak

A programot az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő sikeresnek ítélte, így az az év elején meg is kezdődhetett a virágkötő és virágkereskedő szakon – tíz tanuló részvételével.

A 60 órás tanfolyamon szakmai (elmélet és gyakorlat), önismereti, társismereti és kommunikációs foglalkozásokon bővíthették és mélyíthették el tudásukat a résztvevők. A programot kétnapos tanulmányút egészítette ki, amelyen egyebek között a nagybani virágpiacot, a budapesti Füvészkertet és több virágüzletet tekintettek meg a diákok.

A résztvevők emléklapot is kaptak Fotó: VN/Seres Györgyi

A pályázat zárásaként esküvői virágdíszeket készítettek a résztvevők, amelyeket ünnepélyes fogadáson tekinthettek meg az érdeklődők és a szülők a Herman Galériában.

Láthattunk szebbnél szebb menyasszonyi csokrokat, esküvői asztaldíszeket, ruhadíszt és virágdobozt. A különféle díszeket a résztvevők előzetes tervek szerint önállóan készítették el.

Az ünnepségen Hodvogner Csaba igazgató fogadta a megjelenteket. Felhívta a figyelmet a jó szakemberek fontosságára és a jól működő közösségek kivételes erejére. Keszei Andrea igazgatóhelyettes pedig kiemelte az elmúlt évek sikeres munkáját, amelyet a tehetséggondozás területén ért el az iskola.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában