Vádemelés

2019.06.27. 08:03

Zavarta, hogy Sárvárig hajt mögötte – Pénzbüntetést kaphat az autós

Garázdaság miatt áll bíróság elé a férfi, aki megütött egy másik autóst, mert „követte”. Pénzbüntetést kaphat a pofozkodó.

VN

Csaknem két éve, 2017 júliusában történt az előzés, amelyből aztán pofon lett – derül ki a Vas Megyei Főügyészség közleményéből.

A férfi, immár vádlott, Sárvár felé autózott a 88-as főúton. Megelőzött egy másik autóst, miután kiért a váti erdőnél a körforgalomból. Aztán hajtott tovább, de csak Sárvárig, ahol az első vasúti átkelőnél megállt és megvárta, majd megállította a megelőzött személygépkocsit. Azért, mert szerinte a megelőzött autós gyorsult utána. Nemtetszését egy pofonnal fejezte ki: benyúlt a lehúzott ablakon és megütötte a sofőrt a bal szeme alatt. Aztán még egyszer ütött a sofőr mellkasa felé, akkor már nem találta el. Visszaült az autójába és elhajtott.

A vád garázdaság, a Sárvári Járási Ügyészség azt javasolja a bíróságnak, hogy ítéljék pénzbüntetésre a vádlottat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!