1050 kilométert tekertek, Mindszenty József boldoggá avatásáért is kerékpároztak

Június 24-én reggel Balogunyomban szállt nyeregbe az öt kerékpáros zarándok – Király Bernadett, Király Miklós, Gulyás Benjamin, Mohos Géza és Kiss Zsolt –, akik azon kívül, hogy fizikailag, fejben is felkészültek a nem mindennapi vállalásra, gyakorlatilag óráról órára, faluról falura megtervezték az utat – más kérdés, hogy a terepviszonyok időnként felülírták az elképzeléseiket.

Még az indulás napján Csehimindszenten a templom előtt Déri Péter esperes-plébános a kérésükre érdekes történeteket mesélt nekik Mindszenty hercegprímásról, a falu híres szülöttéről, majd megáldotta az útjukat.

Az első éjszakát a Káli-medencében töltötte a csapat – saját bevallásuk szerint fogukat összeszorítva tekertek fel a kékkúti hegyre –, másnap már öt óra előtt talpon voltak, hogy hűvösben indulhassanak útra. A Tihanyi Apátság tornyai alatt szálltak kompra, és keltek át a túlpartra. Útjukon érintették Simontornyát – aznap ott töltötték az éjszakát –, másnap, átlépve a Dunát, Dunaföldvárt, majd Kecskemétet, Kisújszállást, Debrecent és Máriapócsot, Magyarország nemzeti kegyhelyét is.

A magyarországi szakasz után Nagykárolynál lépték át a határt, és a Maros völgyén keresztül értek be a Csíki-medencébe. Összességében a terv szerint haladtak: eltérve a hagyományos Mária Maratontól, az északi vonulattól, amely Mariazelltől halad Csíksomlyóig, 1050 kilométert tettek meg kilenc nap alatt úgy, hogy hárman kísérték őket autóval.

Az utolsó napon Balogunyomból busszal indult zarándoktestvéreikkel találkoztak: mintegy ötven barátjuk, ismerősük kelt útra kelet felé, Erdélybe, hogy néhány napot ott még együtt töltsenek, ismerkedve Székelyföld szépségeivel. Tavaly Brenner János boldoggá avatásáért kerékpároztak a zarándokok, az idén Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímása boldoggá avatásáért és a még mindig hiányzó Szombathely–Balogunyom kerékpárútért.

A kilenc hosszú, fáradságos, de élményekkel teli napon Mohos Géza elmondása szerint ökumenikus zarándoklattá alakult az útjuk. Máriapócson, miközben a templomban a görögkeleti liturgia szerinti szertartáson vettek részt, kellemes meglepetésként egy görögkatolikus atya áldotta meg a nyolc vándort, ezzel a testvéri gesztussal segítve haladásukat.

Az egyik erdélyi szállásukon, Sarmaságon pedig, mint kiderült, református lelkész volt a szállásadójuk – ottlétükkor vendégséget és pétanque partit rendeztek. Sokat küzdöttek az időjárással: az első napokban a forrósággal, az út végén éppen ellenkezőleg, a hirtelen lehűléssel gyűlt meg a bajuk: óriási vihar kerekedett, bőrig áztak, de segítette őket a hátszél a dombon – a Gyergyói- és a Csíki-medence között egy hágón is át kellett kelniük, ez ugyancsak emlékezetes számukra. Ahogy a csíksomlyói Karitász-házban való fogadtatásuk is.

– Profi kerékpáros szemmel nézve lehet, hogy nem nagy a teljesítményünk, „mindössze” ezer kilométer, de itt átlagos fizikai képességű emberekről van szó – mondta Mohos Géza, a csapat vezetője, akinek blogbejegyzéseit, úti beszámolóit naponta várták az otthon maradtak. Ő pedig szinte egy nap sem hajtotta álomra a fejét az aznapi élmények sorolása és társai, valamint az őket kísérők bemutatása nélkül.

Feleségéről, Király Bernadettről például így írt: „Ő az a fantasztikus nő, aki végig kitartva tekerte le velünk a kilométereket, ráadásul hatékonyan besegített a háttér-szolgálatnak. Tudatosan figyelt arra, hogy minden fontos momentumot fotón is dokumentáljunk. A kerékpáros csapat újoncaként bizonyította, milyen emberfeletti teljesítményre képes.”

A kerékpárosok és kísérőik, bár korábban sok kétkedő pillantással találkoztak, végül dacoltak a kilométerekkel, a szélsőséges időjárással és a terepviszonyokkal. Úgy összegeznek: „Ezen az úton mindannyian többek lettek. Gazdagodtak élményekben, kitartásban, önbecsülésben, vidámságban, barátságban, bátorságban, összetartozásban és nem utolsósorban hitben és szeretetben.” És már tervben a zarándoklat folytatása, amelyről azonban még nem árult el részleteket Mohos Géza.