Nem először, nem utoljára

2019.07.02. 07:00

Családi napot tartottak Jánosházán

Megtöltötték a művelődési ház nagytermét a gyerekek és szüleik, akik a Keresztény Családközösség már hagyományos nyári családi napjára és díjkiosztóra érkeztek vasárnap.

Bakos Ágnes

Szülők, nagyszülők is büszkén nézték meg a kicsik alkotásait

Fotó: Bakos Ágnes

Itt a nyár, nyaral a család! – ez volt az óvodásoknak kiírt, idei rajzpályázat hívó gondolata, míg az iskolások a II. Rákóczi Ferenc-emlékév jegyében készítették munkáikat.

A rajzokat, festményeket ideiglenes kiállításba rendezték a művelődési ház nagytermében. Aztán Sik Tamásné, a Keresztény Családközösség elnöke szólította sorban a díjazott gyerekeket. Emlékeztetett, hogy húszéves az egyesületük, és ilyentájt, Keresztelő Szent János ünnepe körül szokták tartani a családi délutánt – és hagyomány már a rajzverseny is.

Szülők, nagyszülők is büszkén nézték meg a kicsik alkotásait
Fotó: Bakos Ágnes

Összesen 63 ovis rajzot kaptak az idei kiírásra, sok-sok harmadik, második és több első helyezettet hirdettek. Volt nevező a jánosházi óvodából, valamint Csönge, Ostffyasszonyfa és Celldömölk óvodáiból is. A legügyesebb gyerekek az oklevelek mellé játékokat kaptak: ki vízipisztolyt, míg más labdát vihetett haza.

Az iskolások is szép számmal neveztek: Balaton Laura, a Szent Imre iskola hamarosan negyedikes diákja elárulta, hogy rajzórán kezdték a munkát, aztán mindenki otthon fejezte be a sajátját. Lau­ráé pedig olyan jól sikerült, hogy őt is a díjazottak között szólították.

– A gyermek nagy kincs – egyebek mellett erről is beszélt köszöntőjében Tokár János ferences szerzetes, jánosházi plébános az ezúttal is jól sikerült, immár hagyományos családi délutánon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában