Csirkecomb sült a gasztroszínpadon

2019.07.17. 21:01

Csepregi lett Bük város bora – Ott voltunk a megnyitón

Az immár hagyományos borverseny eredményhirdetésével megkezdődött a XIV. Gyógy-Bor Napok Bükfürdőn. Vasárnap estig kínálják a díjazott borokat is a standoknál, meg persze ízkavalkádra és színvonalas zenei programokra készüljön, aki kilátogat.

Bakos Ágnes

Bük és a helyi turisztikai egyesület vezetői is megkóstolták a város 2019-es borát

Fotó: Unger Tamás

Tíz termelő 27 borral nevezett az idei Bük város bora választásra – mondta Tóth Béla, a borverseny levezetője. Emlékeztetett, hogy csak a fesztiválon kiállító borászok nevezhettek és megfelelő mennyiséggel kellett rendelkezni a nevezett tételből, hiszen a büki önkormányzat nyolcszáz palackkal vásárol a díjnyertes nedűből. A szigorú kritériumok ellenére voltak jelentkezők szép számmal: három rozé, tizenhárom fehér- és tizenegy vörösbort indítottak a megmérettetésen a térség borászai. Nyolcfős szakmai zsűri döntött arról, hogy 2019-ben a csepregi Vinora borház 2018-as olaszrizlingje legyen Bük város bora. Molnár Sándor a szakmai zsűri elnökétől, Zsolnai Balázstól és dr. Németh Sándor polgármestertől vette át az elismerést igazoló oklevelet. Aztán a csepregi, a kőszegi és a lukácsházi borbarát hölgyek kíséretében nyitotta is a standját és mindenki meggyőződhetett arról, milyen bor lett idén a nyertes. Tóth Béla persze arra kérte a fesztiválozókat, hogy ellenőrizzék a szakmai döntést, elég megalapozott volt-e, vagyis kóstoljanak minél több helyi bort a Gyógy-Bor Napokon. Kiemelte, hogy sok bükinek van szőlője Csepregen és azt is, hogy különleges csücske a soproni borvidéknek a csepregi terület.

Bük és a helyi turisztikai egyesület vezetői is megkóstolták a város 2019-es borát
Fotó: Unger Tamás

Vasárnap estig lehet kóstolni a borokat, meg persze pálinkákat, de még alkoholmentes szőlőlevet is, ötnapos idén a programsor, amelynek kialakultak állandó elemei és már a város legnagyobb fesztiválja – emlékeztetett dr. Németh Sándor, Bük polgármestere. A profi szervezést méltatta, mint mondta, már csak az időjárás kell, hogy kegyes legyen az idei látogatókhoz. Turisztikai esemény a Gyógy-Bor Napok, nemcsak a megyében, de országosan is, méltatta a hivatalos megnyitón Spilenberg Andrea, a társszervező Bük-Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület elnöke. Bük impozáns turisztikai számait ‎sorolta: országosan évek óta dobogós a termálfürdős települések között. A fürdőváros népszerűségét a nyár közepe is jól mutatja: a büki szállások legnagyobb része betelt a hét további részére, persze valószínűleg nem csak a Gyógy-Bor Napok programjainak köszönhetően, de aki utolsó pillanatban foglalna a hétvégére büki, bükfürdői szállást, az már csak nagy szerencsével talál többnapos lehetőséget. A nyitónapi vendégseregben sok volt a nyaraló: fürdőruhás érdeklődők is szép számmal kóstoltak az egyre sűrűsödő illatfelhőben a frissen sülő finomságokból.

 

A büki gyógyfürdő parkolójában lekerített fesztiválterületen nagyon színes a vásár: jól megfér egymástól néhány méterre a rózsaszín plüssmajom a csillogó unikornissal és ‎a középkori erőd, a vásárfia és az élmény. Körülöttük a színpadok, azokon összehangolva szól vasárnap estig az igényes élőzene. Talál hallgatni valót fiatal és idősebb, messziről és helyből érkező fesztiválozó. Természetesen az ízekre sem lehet panasz, a gasztroszínpadon nagy volt a sürgés-forgás már a tegnapi nyitóestén. Bemutatkozott ugyanis a LiBeRo, vagyis Horváth Lívia, Nika Róbert és Szép Bence főzőtriója, a tavalyi első sikerek után immár „hivatalos” csapatként bűvölik idén a főzőkanalat. Az alkotásuknak a Fűszeres combok esete a mórokkal és keresztényekkel, avagy havannai csirkecomb babos rizzsel címet, nevet adták. Hangsúlyozták, hogy a relax, a pihenés jegyében állították össze a fogást, és jó előre tisztázták azt is, hogy előre kipróbált receptről van szó, hiá­ba a kacifántos cím, nem fog ki rajtuk. A recept természetesen nem titkos: idén is kártyákra nyomtatták az ételek leírását, azt magukkal vihetik az érdeklődők.

– Megtalálta ez a rendezvény a helyét és a közönségét, egyre jobb, egyre szervezettebb és egyre színvonalasabb – méltatta a Gyógy-Bor Napokat Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke a megnyitón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában