Kérdezem. Felel?

Adódott az életében olyan helyzet, amikor adott valamit valakinek, aki erre örömmel reagált? Mondjuk pár szelet házi süteményt vagy néhány használt, de jó állapotú ruhát? Valószínűleg igen.

Mikor tud adni? Akkor, ha rendelkezik azzal a valamivel, amivel meg kívánja örvendeztetni a másikat.

Szerzett már örömöt valakinek egy kedves szóval, gesztussal? Cselekedett már úgy, hogy azzal boldogságot, békét, szeretetet generált? Vélhetően igen és igen. A másoknak ajándékozott öröm, boldogság, béke vagy éppen szeretet ott lakozik önben, a lelke mélyén, szépen csendben, arra várva, hogy felfedezze, megismerje és magához ölelje.

Hiszen csak olyasvalamit adhat, amivel önmaga is rendelkezik. Amikor adakozik, akár csak kétszáz forintot, akkor bőséget ad. Amikor mosolyt csal barátja arcára, akkor örömöt ad, önnön örömkasszájából. Amikor szeretettel burkol be egy rászorulót, akkor szeretetet ad, kimeríthetetlen szeretetkészletéből.

Mert mindaz, amire vágyik valójában, már a lénye, élete része. De ha még nem látja, nem ismeri fel, akkor adjon. Adja másnak azt, ami után a szíve sóhajtozik, s amikor megtapasztalja, hogy ez sikerül, akkor rádöbbenhet a hihetetlen, de igaz tényre: már a birtokában van áhítatos várakozásának tárgya.