Kultúra

2019.07.10. 07:00

Kiállítóként tért vissza a körmendi művész

Pálvölgyi M. Tamás képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Sala Terrena Galériában.

Markó Petra

H. Vörös Márta és Pálvölgyi M. Tamás

Fotó: Markó Petra

– Az alkotó neve sokaknak még idegenül hangzik, azonban nem haszontalan, ha megjegyezzük – hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján H. Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ Múzeum és Könyvtár igazgatója. – A művész körmendi születésű, gyermekkora jelentős részét is a Rába-parti településen töltötte, így nagy öröm mindannyiunknak, hogy most visszatért ide – mondta.

H. Vörös Márta és Pálvölgyi M. Tamás

A folytatásban Pálvölgyi M. Tamás művészetét és világlátását Torjay Valter művészettörténész, festőművész méltatta. Mint mondta, alkotásai nem realisták, rengeteget merít a kortárs művészetekből, valamint a gyermekrajzok tisztaságából és őszinteségéből. A művei között vannak sorozatok is: négy nagyobb képével például szimbolikusan ábrázolja azt, hogy mit tehetnek a földön élő emberek, ha életben szeretnének maradni.

Ennek alapja, hogy az alkotó a mindennapokban egy olyan csoporttal van kapcsolatban, amely a világ jövőjével, annak megmentésével foglalkozik.

A különleges, egyben elgondolkodtató tárlat egészen augusztus 4-éig tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában