Mindenkinél jobbnak kell lenni

2019.07.30. 17:30

Martin Mitterhumer elváró és támogató főnök, a konstruktív kritikában hisz

Tízéves évfordulója és új gyáregysége okán egy hete írtunk a folyamatosan fejlődő, osztrák tulajdonú fémipari cégről, a PNH Kft.-ről. A vasvári „vasgyúrók” rendre kitűnnek egyediségükkel a Vas Népe-állásbörzéken. Mindössze 37 éves a cég ügyvezetője – Martin Mitterhumer több megtorpanás és újrakezdés után elképesztő tempót diktál, és a beszélgetés alatt végig többes számban fogalmaz.

Tóth Kata

Fotó: Unger Tamás

– Bevallom, tíz éve nem gondoltam, hogy ilyen nagyra növünk. Nem is az volt a kérdés, hogy mekkorák leszünk, hanem, hogy elérjünk, sikerre vigyünk valamit. Én magam háromszor kényszerültem újrakezdeni és tenni a dolgomat tovább, bármit hozott az élet – mondja Martin Mitterhumer. A megtorpanásokról szívesen beszél: Lovasberényben kezdte működését speciális kőtörők gyártásával. A megbízójától ígéretet kapott: ha megfelelő minőségű termék készül, ötvenet rendelnek majd tőle, aztán szériában százat. A mintadarabok tökéletesek lettek, de közben beütött a gazdasági válság, és nem adott további megbízást a megrendelő.

– Ez volt az első „aha élményem”: rengeteg időt, energiát fektettem a folyamatok felépítésébe, abba, hogy a műszaki tudást megszerezzem, az alapanyagokat beszerezzem. A ráébredés kicsit előbbre vitt, ahogy egy másik is: mindig az volt a vízióm, hogy partnerhálózatként, alvállalkozókkal együttműködve működjünk és álljunk a vevőink rendelkezésére. Ám ezt az évek során kénytelenek voltunk újragondolni. A partnerek másként értelmezték a minőséget, az árkérdést és a határidőket. Kiderült: magunkat kell fejleszteni és a saját gyártásunkat házon belül felépíteni – fogalmaz az ügyvezető, aki Észak-Ausztriából származik, kereskedő végzettsége van és gyerekkorától erős műszaki vénája.

– A vevőinkkel, partnereinkkel is magas szintű műszaki kérdéseket tudok megvitatni. Lehet, hogy szokatlanul hangzik, de ha probléma adódik, én érzem az anyagot, azt is, hogy milyen irányban kell keresnünk a megoldást. Mindig egyértelmű volt a számomra, hogy vállalkozni fogok, helyszínként több európai ország szóba jött, de Magyarország bizonyult 2007-ban a legideálisabbnak. A régi rendszerből sok jó szakember maradt: lakatosok, hegesztők, forgácsolók – az ő alkalmazásukban is gondolkodtam.

Egy inotai termelőcsarnokból költözött át Vasvárra, az egykori Shoe Shirt Group telephelyére 2009 márciusában. Bérlőből hamar a terület tulajdonosává vált. Az évek alatt bővítette a termelési területet és a gyártókapacitást. 2011-ben történt meg az első hozzáépítés, homokszórót és lakkozóberendezést vásárolt. Mezőgazdasági alkatrészeket és kandallóalkatrészeket gyártott ekkor a cég. 2012-ben bővült a terület, és kezdett épülni a lemezmegmunkálási csarnok több mint 4 ezer négyzetméteren. Újabb gyártóberendezéseket vásároltak és üzemeltek be: lézervágó gép, automata lézertorony, hajlítógépek, hegesztőrobotok érkeztek. A következő nagy ugrást a nagy alkatrészek, építési egységek gyártását megvalósító hegesztőrobot jelentette.

 

2015-ben az eredeti épületet szanálták: az új ablakokkal, szigeteléssel, tetőszerkezettel, homlokzattal és klímarendszerrel ekkor nyerte el a mostani külsejét. Azóta még egy csarnok épült, amely automatizált porfestő berendezésnek ad otthont, valamint egy újabb high tech gépnek, a hajlítórobotnak. Sok-sok millió eurót invesztáltak a fejlesztésekbe, részben pályázati támogatásból is fejlődtek. A cégvezető meggyőződése, hogy Magyarországon sem lehet elmenni az automatizálás mellett, de „a technológia önmagában semmit sem ér, ahogy a pénz sem. A technológia és az emberi tényező kombinációja a kulcs”.

– Teljesen kész munkatárs, aki a speciális technológiáinkat ismeri, nincs a piacon. Időt, energiát, pénzt kell tehát fektetni a képzésükbe. 2011 óta csapatépítő és kompetenciafejlesztő tréningek, egyénre szabott képzések kezdődtek minden kollégának. Sokáig jutottunk a csapat felépítésében, de még nem vagyunk a célnál – mondja. A hátradőlés amúgy sem jellemzi. Ez ugyanis megállást jelentene, az pedig visszalépést, ami idegen a lényétől. Egyetlen dolog hajtja előre: jobbnak lenni, mint a többiek, személyesen, szakmailag, a cég tekintetében is.

– Arra törekszünk, hogy olyan együttműködő félként tekintsenek ránk a partnereink, vevőink, aki tökéletesen érti a problémáikat, és ezekre megoldást kínál. Ehhez ugyanabban a rendszerben kell gondolkodni, mint a vevők, akikből szándékosan nincs sok, de a meglévőkkel intenzív és mély kapcsolatunk van. Nem pusztán beszállítók, hanem partnerek vagyunk, akik egyedülálló megoldásokkal szolgálnak, ezért nélkülözhetetlenek. Tudatos építkezés eredménye a megszerzett bizalom.

Martin Mitterhumer elváró és támogató főnök. A kollégái a megmondhatói, hogy mennyiségben, dinamikában és minőségben is folyamatosan a maximumot elvárja, a konstruktív kritika híve, és önmaga legnagyobb kritikusa. Emellett támogatást is ad, ha valaki élni tud ezzel. Vasváron él, úgy fogalmaz, „az autójában és a cégben”. A Hegyháton talált párra is, még néhány hónap, és gyermekük születik.

A PNH ma 265 embernek ad munkát. A vezetőnek nem feltétlenül a létszámnövelés a célja, inkább a volumennövelés a létszámbeli stagnálás mellett. A jövőre nézve legfontosabb víziója a már elkezdett folyamatok stabilizálása, tökéletesítése és egy további csarnok, hogy az árumozgást optimalizálni tudják. A felszabaduló területet egy olyan projekt kiteljesítésére használná, amit 2011-ben elkezdett, de most kezd igazán beindulni. Reméli, hogy 15–20 év múlva technológiai vezetők lesznek, pótolhatatlan partnerei a vevőiknek és szállítóiknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában