Fatemplom Fesztivál

2019.07.05. 07:00

Orgonát avatnak Magyarföldön – Jön a 8. Fatemplom Fesztivál

Izgalmasnak ígérkezik a július 12–14. közötti, 8. Fatemplom Fesztivál Magyarföldön. Orgonát avatnak, és Szörényi Levente is fellép.

Kozma Gábor

A két fő szervező: Gryllus Dániel és Rátóti Zoltán

Fotó: VN/Kozma Gábor

A részletekről a két fő szervező, Rátóti Zoltán és Gryllus Dániel tájékoztatta az újságírókat a zalaegerszegi skanzenben. Utóbbi bevezetésül egy dalt játszott, amely az eső elűzéséről szólt. Nem véletlenül: tavaly a fesztivál fő napját három vihar verte el, ezért most azok, akik akkor jegyet vettek, ingyen mehetnek az eseményre.

– Igazán emlékezetes lesz, hogy felavathatjuk az új faorgonát, amely egyben új funkciót hoz a templomunkba. Így az koncerthelyszínné válhat, bekapcsolódva a turizmus hálózatába is – emelte ki Rátóti Zoltán, aki köszönetet mondott a 16 millió forintos beruházás támogatóinak, köztük az akkor még miniszterként ténykedő Balog Zoltánnak. – Ő is eljön közénk, aktívan részt vesz majd az ökumenikus misén – hallottuk.

Gryllus Dániel a háromnapos program különlegességeit emelte ki. Például azt, hogy az először itt koncertező Harcsa Veronika hárfás kísérettel énekel majd a templomban. Vagy azt, hogy a közönségszavazatok alapján Ferenczi György léphet fel társaival.

A két fő szervező: Gryllus Dániel és Rátóti Zoltán

– Igazi öröm, hogy Szörényi Levente és a Vujicsics együttes a vendégünk lehet. Erre nagyon sokan vártak tavaly, sajnos a vihar elsöpörte a lehetőséget. Most bízunk abban, hogy felejthetetlen élménnyel szolgálhatunk – fogalmazott a népszerű előadóművész.

Rátóti Zoltán színművészi minőségében szerepel majd, Hamvas Béla gondolatait kapcsolva össze a borral. Szarvas József színművész pedig egy új, eredeti produkcióval rukkol majd elő.

– Nem megyünk ki a divatból, mert sosem jöttünk bele – összegzett Gryllus Dániel, a fesztivál minőségi, érték­álló arculatára célozva. Közölték: a Bajánsenye melletti településen fellép még a Csík zenekar, a szlovén Kontraban együttes, a Kaláka, Berecz András és a Romengo formáció. A Fatemplom Fesztivált a hagyományos vasárnapi, ökumenikus istentisztelet zárja a fellépők részvételével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában