Új látványelem

2019.07.11. 07:00

Óriás habbetűkből városfelirat Vépen

3D-s óriásbetűkből áll össze a látványos városfelirat. Kovács Péter polgármester készítette kültéri használatra Vép betűszobrát, amely a Világ Közepe Fesztiválon debütált, a központban lesz a végső helye. 

Tóth Kata

Kovács-Bihari Barbara az óriásbetűk előtt

Fotó: Szendi Péter

Amszterdamban látott először hasonló városfeliratot a polgármester, néhány éve pedig Szegeden. Már akkor eldöntötte, hogy készít egy hasonlót Vépen is, de sokáig gondolkodott a kivitelezés mikéntjén.

A művelődési ház felújítási munkái­nál maradt annyi hőszigetelő polisztirolhab lemez, hogy abból ki tudta faragni, össze tudta erősíteni, ragasztani az elemeket.

Kovács-Bihari Barbara az óriásbetűk előtt
Fotó: Szendi Péter

– Szerencse, hogy csak három betűről volt szó. Az összeragasztás után lehálóztam, gletteltem, majd alapoztam és festettem a betűket. Egy hétvége alatt elkészült az alkotás, a városnapon már lehetett fotózkodni, pózolni, szelfizni előtte. És hogy miért az eurószimbólumot formázza az É betű? Kovács Péter szerint azért, mert a javasasszonyok deleje szerint ez egy eurómágnes, ami Vépre vonzza a pályázati pénzeket. Azért billen, mert brit kutatók megállapították, hogy így állnak a legmegfelelőbb irányba a pólusok a Föld tengelyének ferdesége miatt – mondta viccelődve. Az új látványelemnek a főtéri színpad körül keresnek majd helyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában