A British Museumtól is keresték

2019.07.05. 07:00

Országos elismerést kapott a tömördi alkotó, Lieb Roland

Lieb Roland Ferenc kapta idén a Ferenczy Béni-díjat, az Országos Érembiennále nagydíját, amelyet Sopronban, a XXII. Országos Érembiennálén vehetett át.

Merklin Tímea

A vasi Lieb Roland (jobbról) vehette át a Ferenczy Béni-díjat a XXII. Országos Érembiennálén

Fotó: Griechisch Tamás

A díjat azoknak ítélik oda, akik éremművészeti tevékenységükkel, érembiennálén megjelenő alkotásaikkal kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ezt a nagydíjat előtte csak egy Vas megyében élő alkotó, az erdélyi származású Tornay Endre András nyerte el. A kitüntetés Ferenczy Béni: Pro Arte tizenkét centiméteres bronz érmének másolata.

Az alkotó elmondta, hogy váratlanul érte az elismerés, nem szokott díjakra gondolni, mikor dolgozik, nem ezért csinálja. Meglepődött a burkolt levélen, amit kapott, hogy feltétlenül menni kell a kiállításmegnyitóra. A jóleső érzés mellett egy nagy nyugalom tölti el most, amihez hasonlót akkor érzett, mikor öt-hat éve a British Museum kereste meg, hogy vásárolna tőle műalkotásokat. Az az e-mail is egy kicsit valószínűtlen volt a mindennapokhoz képest, mivel angol nyelven írták, nem olvasta el, azt hitte spam (hiszen azok is így kezdődnek: Dear Mr. Lieb!), és valamilyen terméket akarnak rásózni, ezért törölte. Néhány nap elteltével keresett valamit a levélszemét mappában, akkor akadt meg rajta a figyelme, miről is szól, hogy nem eladni akarnak neki, hanem venni tőle.

A vasi Lieb Roland (jobbról) vehette át a Ferenczy Béni-díjat a XXII.
Országos Érembiennálén Fotók: Griechisch Tamás

– Akkor úgy éreztem, már többet értem el, mint amit valaha bárki is várhat tőlem. Maga a megkeresés is elismerés volt, mindentől – a hazai viszonyoktól és elvárásoktól – független, a tevékenységem minőségének értékelése – mondta Lieb Roland. – Volt Angliában egy kiállítás, ahol szerepeltem, ott látta meg az alkotásomat a British Museum egy munkatársa, ezért írtak. Levelezni, alkudozni kezdtünk, végül megvásárolta a múzeum egy négyrészes sorozatomat. Nagy élmény volt, fordulópont az életemben. Hasonló érzés a Ferenczy Béni-díj. Saját teljesítmény. Érdem van mögötte.

Lieb Roland Tömördön él, egy picike háza van a domb tetején az egyik kastéllyal szemben, az erdő szélén. Szabadidejéből sokat tölt a 8, 10, 14 éves gyerekeivel, rajzolnak, gyurmáznak, festenek, animációs filmeket készítenek – úgy néz ki a lakás, mintha műhely lenne –, a Lieb lányok már nyertek is díjakat.

A Ferenczy Béni-díjat azoknak ítélik, akik éremművészeti tevékenységükkel, érembiennálén megjelenő alkotásaikkal kiemelkedőt nyújtottak

A munkaidejének nagy részét a tervezés tölti ki, építészként működik, főleg lakóépületeket, mezőgazdasági épületeket tervez, két éve a kaposvári egyetemtől kutatóépületekre kapott megbízást. A nevéhez fűződnek a szombathelyi Iseum belsőépítészeti tervei. Néha van lehetősége egy-egy köztéri szobor elkészítésére, ő tervezte a szombathelyi Gazdag Erzsi-­emléktáblát, a Mesevár óvoda emléktábláját, van emléktábla tőle Agárdon, obeliszk Vasszécsenyben, Nagycenkre holokauszt-emlékművet tervez.

Azt mondja, szokott pályázni, de többnyire nem rá esik a választás, mert nem a most elvárt anyaghasználatú és megfogalmazású munkái vannak. Ő a betont és a rozsdás vasat szereti, amint ez a Gazdag Erzsi-emléktáblán is látszik, most pedig a bronz figurális megoldásokat szeretik. Tudna csinálni ilyeneket is, de nem érezné magáénak. Sok érmet és kisplasztikát készít. A csúcsra járatott Entrópia című mű – amivel a díjat nyerte a XXII. Országos Érembiennálén – látható most Sopronban, az Orsolya téri Lábasházban augusztus 6-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában