2019.07.27. 07:00
Perenye díszpolgára lett Biczó Barnabás
Díszpolgár lett falujában Biczó Barnabás, Perenye korábbi polgármestere, akinek számos eredmény fűződik a nevéhez. Más jó híreket is hozott a falunap: fejleszthetik az orvosi rendelőt.
A volt polgármester, a friss díszpolgár köszöntése. Az eseményen Ágh Péter (jobbra) is részt vett: jó híreket hozott
Fotó: Vas Népe
Az óvoda és a buszmegállók felújítása mellett a híres perenyei betlehem is Biczó Barnabás nevéhez fűződik, aki 2010 és 2014 között volt Perenye polgármestere, előtte négy évig a falu alpolgármestereként dolgozott a helyiekkel a helyiekért – hallhatták a falunap résztvevői a díszpolgárnak választott Biczó Barnabás méltatásában.
Perenye szülötte a díszpolgár, aki tanulmányai után visszatért szülőfalujába, és itt alapított családot. Fiatalon került be Perenye képviselő-testületébe. Nyertes pályázatok is kötődnek munkájához, ahogy az árvízvédelem erősítése, a vadásztársasággal, az egyházközséggel kiépített jó kapcsolat, és például egy fontos évforduló: a templom 250 évfordulójának megünneplése.
Biczó Barnabás faluvezetői munkájának köszönhetőek azok a pályázati sikerrel megvalósított táborok és foglalkozások, amelyekkel 130 gyermeknek szervezett kikapcsolódást. A szüreti felvonulás, a májusfaállítás hagyományának felelevenítését is neki köszönhetik.
Közösségépítő rendezvények sora kapcsolódik a nevéhez: a Perenyei Főzőshow és verseny, a Sé, Bucsu és Narda településekkel szervezett szilvesztertúra. A hivatal felújított bejáratánál az ajtóra gravírozott Perenye-címer is az ő munkája, aztán a hatalmas üvegkép, és persze a betlehem.
– Szeretném megköszönni a személyes munkát, hogy együtt dolgozhattunk és nagyon sokat tanulhattam tőle. Ha ő nem veti fel a képviselőnek való jelöltetést, nem lehetnék most a testületben – mondta köszöntőjében Imre Viktória, Perenye polgármestere.
Személyesen gratulált Biczó Barnabásnak Ágh Péter országgyűlési képviselő is. Az elismerő szavak mellett jó hírt is hozott: a község önkormányzata több mint 32 millió forint támogatást nyert a kormánytól, a pénzt a nemrégiben felújított helyi orvosi rendelő fejlesztésére költhetik.