Egyre komfortosabb körülmények

2019.07.31. 07:00

Szépül a jánosházi báziskonyha – Három plusz egy pályázat volt sikeres

Pályázati pénzből, több forrásból szépül és újul a báziskonyha épülete Jánosházán. Az étkeztetésben nem okoz fennakadást a most is folyamatban lévő építkezés, amelynek lesz folytatása ősszel.

Bakos Ágnes

Tóth László és Németh Tamás is dolgozott tegnap a konyhafelújításon

Fotó: Horváth Balázs

– A festőink már bizonyítottak, ők csinálták az orvosi rendelőt, a zeneiskolát és a szolgálati lakásokat is ők festették ki – mutatta a szakembereket Kiss András, Jánosháza polgármestere. A munka sürget, és haladnak is vele: egy hét alatt elkészült a villamoshálózat megújítása, tegnap a festők dolgoztak az éttermi részen. A polgármester elmondta, hogy két hét múlva esküvőre, lakodalomra foglalták le az éttermet, ezért is sietnek a munkával. Három plusz egy pályázat adja az anyagi háttér nagy részét a konyhafelújításhoz. A Vidékfejlesztési programban a Sághegy LEADER Egyesület koordinálásában kiírt pályázatok közül kettőben nyert a Jánosháza Fejlesztéséért Nonprofit Kft.

Tóth László és Németh Tamás is dolgozott tegnap a konyhafelújításon
Fotó: Horváth Balázs

A helyi vállalkozások és termelők versenyképességének növelése címmel kiírt programban 3,29 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak, ehhez 2 millió forint önerő tartozik, ez utóbbit az önkormányzat biztosítja – ebből valósítják meg a felújítás egy részét. Az eszközbeszerzési pályázat is sikeres volt, ott 2,49 millió forint a támogatás, és a beszerzés teljes költsége 4,16 millió forint, a különbözet ugyancsak az önkormányzat önereje. Automata mosogatógépet, hűtőszekrényt, éttermi asztalokat vettek, vesznek ebből a forrásból. A harmadik sikeres pályázatuk a közétkeztetés fejlesztését célozta, a Vidékfejlesztési programból elnyert összeg itt 16,4 millió forint, ehhez csaknem 3 millió forint a szükséges önerő. A báziskonyha szociális blokkjának felújítása, akadálymentes mellékhelyiség kialakítása és rámpa felszerelése része ennek az építkezésrésznek.

A legjelentősebb konyhafelújítás pedig várhatóan az ősszel kezdődhet: mintegy 230 millió forintból korszerűsítik az iskolaépülettel együtt a báziskonyhát. A teljes energetikai megújításra közbeszerzést írnak ki, úgy keresik a leendő kivitelezőt. Ehhez most várja a támogatói szerződést a jánosházi önkormányzat. A munka pedig addig is folyik a többi támogatásból. – Óriási itt a belmagasság, kap egy új álmennyezetet, teljesen új elektromos átviteli rendszert – mutatta tegnap az állvány mellől Kiss András. A polgármester hangsúlyozta, hogy az étkeztetésben, a főzésben nincs fenn­akadás. Most, a nyáron mintegy kétszáz emberre főznek, Jánosháza mellett egy másik településről is jönnek naponta az ételért, az iskolásokkal együtt körülbelül 340 ebéd készül a báziskonyhán – egyre modernebb és komfortosabb körülmények között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában