Figyelemfelkeltő rendezvény

2019.08.03. 11:30

A legtöbb, amit adhat – Az anyatej világnapját ünnepelték a kismamák Szombathelyen

Az anyatej világnapja alkalmából figyelemfelkeltő rendezvényt tartott pénteken a kámoni arborétum látogatóközpontjában a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális GESZ védőnői szolgálata.

Tersztyászky Krisztina

Kisebb és nagyobb gyerekekkel, anyukákkal, apukákkal, nagyszülőkkel telt meg tegnap délelőtt a látogatóközpont. A lezúduló zápor miatt a természetben nem tölthettek sok időt a családok, de a játszószőnyegen és a kreatív asztaloknál is jól telt az idő.

A kismamákat dr. Kecskés László, a szombathelyi önkormányzat bizottsági elnöke köszöntötte. Elmondta: a szülés után a szoptatás a legtöbb, amit egy édesanya adhat a gyermekének, hiszen élete első hat hónapjában a kisbabának még nem alakult ki a saját immunrendszere. Virággal köszöntötték azokat az édesanyákat, akik a feleslegként megmaradt tejüket eljuttatják a Szűrcsapó utcai anyatejgyűjtőbe, hogy az abban hiányt szenvedő csecsemőkön segítsenek.

Kiss-Papp Hajnalka Léna Violával érkezett Szombathelyre, most várja harmadik kislányát. A védőnőtől szerzett tudomást a lehetőségről: hozzájuk kerül a vándorbölcső

Az elismert anyukák között volt a kislányos alkatú Lajos Petra is, aki elmondta: a hat hónapos Hanna szoptatása után még annyi tejet tudott fejni, hogy két-három darab 600 milliliteres üveggel tudott átadni a kétnaponta érkező szállítónak. Sajnálja, hogy idősebb kisfia születésekor még nem tudott erről a lehetőségről. Dőr Andrea kisfia, a féléves Erik még szopik, Csepregről küldi be az éltető ital feleslegét. Az általa lefejt tej kalandos úton, rokonok segítségével jut el kétnaponta Szombathelyre, a gyűjtőbe.

 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom részeként sorsolja ki a Vas Megye Népegészségügyéért Alapítvány az újonnan szült vagy várandós anyukák között a Palatkás József által faragott vándorbölcsőt, amely most – ez a negyedik alkalom – a sárvári Kiss-Papp Hajnalkához került, aki szeptember közepére várja harmadik kislányát. A védőnőtől szerzett tudomást a lehetőségről, Léna Viola kislányával együtt jöttek el Szombathelyre. Milisitsné Tátrai Beatrix védőnő elmondta: a szoptatás sikerében nagy szerepe van a környezet, a szakszemélyzet támogató hozzáállásának. Annak az anyukának is érdemes az első hónapokban mellre tennie a babát, akinek tápszeres pótlásra is szüksége van. A lelki kapocs fenntartásában és az immunanyagok átadásában annak a pár milligrammnyi tejnek is fontos szerepe van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában