Csak a gyümölcs volt hibátlan

2019.08.07. 11:20

Fennakadt az ellenőrzésen egy teherautó Szentgotthárdnál – Jogsértések sorozatát találták

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas megyei munkatársai egy gyümölcsöt szállító teherautó ellenőrzésekor jogsértések sorozatát találták.

vaol.hu

Fotó: Illusztráció

A NAV Vas megyei munkatársai közleményben számoltak be az esettel kapcsolatban:

A pénzügyőrök EKÁER-ellenőrzésen állítottak meg egy teherautót a 8-as számú főúton Szentgotthárd térségében. A jármű málnát és ribizlit szállított Ausztriából Magyarországra. A címzett magyar gazdálkodó azonban a szállítmányt nem jelentette be az EKÁER-rendszerbe.

A fuvarozó cég a sofőr bejelentéséről is megfeledkezett, ezért a NAV eljárást indított a gazdálkodóval szemben. Ezen kívül közigazgatási bírságolási eljárás is indult, mert a sofőr a bérelt teherautóra vonatkozó bérleti szerződést nem tudta bemutatni.

A teherautó össztömege ráadásul meghaladta a forgalmi engedélybe bejegyzett legnagyobb értéket, ezért a NAV munkatársai a járművezetővel szemben szabálysértés miatt feljelentést tettek a rendőrségnél.

A gyümölcsök nyomon követhetőségét biztosító jelölést is elmulasztották, emiatt a NÉBIH is eljárást indított.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában