Zenés líra a kastélyban

2019.08.07. 19:20

Pénteken kezdődik a II. Aranypatak Versfesztivál

A II. Aranypatak Versfesztivált rendezik meg a bozsoki Sibrik-kastélyban augusztus 9-10-11-én.

Merklin Tímea

Bozsok A II. Aranypatak Versfesztivált rendezik meg a bozsoki Sibrik-kastélyban augusztus 9-10-11-én.

A fesztivál célja a Vas megyében élő és az innen származó, szárnyaikat bontogató és régebb óta a pályán lévő költők verseinek, illetve az évfordulós klasszikus költők és verseik népszerűsítése. Interaktív költői bemutatkozásokon, felolvasásokon, irodalmi beszélgetéseken, koncerteken vehet részt a közönség. Pénteken 17 órakor kihirdetik a Vers szövegtárgy pályázat eredményeit, és tárlat nyílik a beérkezett alkotásokból. Szombaton 14 órától Létmorzsák címmel rendeznek beszélgetést Nagy Róbert költővel, majd Gecseg Tamás költő tart előadást. Vendég lesz Fehér Renátó költő, az Üss a hasadra Színpad, Poócza András dalszerző, az Ördögszekér Akusztik, Böröczki Mihály költő, Zsapka Attila gitáros, Devecsery László József Attila-díjas költő, a Tarisznyások zenekar. Vasárnap 14 órától a Vasi Múzeumbarát Egylet vers­mondó köre helyi alkotók verseit mondja, Máté Ernőné válogatásában. A Versudvarban 15 órakor kezdődik a program: Pődör György, Döme Zsuzsa lépnek fel, láthatunk versszínházat, hallhatunk Répce-menti versválogatást. Vendég lesz továbbá a Makám, Kelemen Zoltán színművész, Varga Richárd és Rajmon Ádám költő is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában