Bolondozás, borkínálás, néptánc

2019.09.08. 19:55

A Borházban kezdődött, felvonulással folytatódott a 21. bozsoki szüreti mulatság

Az elmúlt húsz évben egyszer sem maradt el a felvonulás. Bár szombaton hűvös volt és fújt a szél, az idén sem szakítottak a hagyománnyal a bozsokiak: a „falu patakának bal partján” vonultak le, egészen a sportpályáig.

Tóth Kata

Fotó: Ohr Tibor

Délelőtt a Borházban a borok mellett a tradíció szerint süteményeket is kóstolhatott az arra járó. A versenyre helyi háziasszonyok neveztek gyümölcsös, esetleg lekváros finomságaikkal. Tíz órára összegyűlt a kínálat, aki csak betért, szavazhatott, a szombat esti bálban hirdettek eredményt. A gyerekeknek ugrálóvárat állítottak fel a szervezők, és aszfaltra rajzolhattak. Kora délután aztán az esővel ijesztgető felhők alatt a Dobrádi Lovasiskolánál kezdtek gyűlni a felvonulás résztvevői. Horváth Zoltán, Gubicza Márk és Bokri Noémi egy „öszvér” járművel vágott neki a sportpályáig tartó felvonulásnak.

Kapálógépmotor, két versenybicikli, egy Verhovina motor villája és ülése, egy Zsiguli-hátsóhíd és egy kulló – ennyi összetevőből rakták össze szőlőlevelekkel díszített járművüket, amelyet elmondásuk szerint legalább hat éve csiszolgatnak. Tölcsérvégű dudájukat – ők vadászkürtként emlegették – hangkeltésre használták.

A húszas, harmincas éveikben járó fiatalok mellett óvodások is vonultak – a kőszegi városnéző kisvonat szállította őket. A bozsoki óvodás gyerekek apukáiból verbuválódott nyolcfős csapat, a Papi klub nemcsak a szülői munkaközösség bálján szerepel tréfás műsorral, a szüreteken is összetartanak. Szombaton napraforgóval, őszirózsával, legényvirággal, szőlőlevelekkel dekorált platós teherautón koccintottak pálinkával, borral, mellé fogyott a pogácsa is. A Bozsoki Kökörcsin Egyesületnek 36 tagja van, az egyik meghatározó csoportja a Bozsoki Dalárda.

 

Az egyik traktor mögött ők foglaltak helyet fellépőruhájukban, de egyesületi tagjaikat láttuk a Papi klubban és a bárányoknak és juhásznak öltözött formációban is. A legnépesebb csapatot a Bozsoki SE focistái tették ki az egyik traktor platóján. Berics Ferenc és felesége, Bericsné Bognár Mária – a bozsoki bírói pár – voltak az idén a mulatság házigazdái. Szent Mihály havának 7. napján ők köszöntötték a vigadalom résztvevőit, külön üdvözölték a szlovákiai Tardoskedd tűzoltóit és a határon túlról érkezett vendégeket.

Visszatérő fellépői a felvonulásnak a néptánccsoportok: a kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes, a lukácsházi Derű Néptáncegyüttes, a „Buccsi” Rezedák Néptánccsoport a megállóhelyeken rövid bemutatókat tartott, majd a sportpályánál felállított színpadon léptek fel. A Bozsoki Szőlősgazdák Egyesületének, Francsics Istvánnénak és egy cukrászdának köszönhetően bor, pogácsa, süti jutott mindenkinek. Éjjel szüreti mulatozás kezdődött, a tűztánc után a BE-JÓ Táncegyüttes lányai szórakoztatták a közönséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában