szlovén nemzetiségű városrész

2019.09.16. 07:00

A rábatótfalui templom bekerült az értéktárba

Ismerje meg településünk értékeit címmel dr. Frank Róza tartott előadást a szentgotthárdi színház aulájában.

Civil/Horváth R. László

Zarándokok a rábatótfalui templomnál

Fotó: VN/HRL

 

A városi értéktár bizottság tagja elmondta, az előadás nem előzmények nélküli: korábban a gimnázium és a Széchenyi-­iskola felső tagozatos tanulói is képet kaptak Szentgotthárd épített és szellemi értékeiről.

Az előadó hangsúlyozta: mindannyiunk számára fontos azon értékek megőrzése, amit megbecsülünk; legyen az emberi, szellemi, avagy művészi alkotás. Az érték megítélésénél azonban hosszú távú gondolkodásra van szükség. Mint mondta, szívesen fogadják a városban élők javaslatait.

Zarándokok a rábatótfalui templomnál
Fotó: VN/HRL

Molnár Piroska, az értéktár bizottság elnöke jelezte, ősszel három alkalommal helytörténeti sétát terveznek Csuk Ferenc helytörténész vezetésével.

Dr. Frank Róza elmondta, a települési értéktárba bekerült a rábatótfalui Szent Flórián-templom, melyet Talabér Lászlóné 2016-ban javasolt felvételre. Az indoklásban szerepel, a szlovén nemzetiségű városrész templomának különös értéket ad, hogy azt a település lakói építették és díszítették. Mellette korábban iskola működött, ahol még a hatvanas években is szlovén nyelven folyt a diákok hittan­oktatása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában