Körkép

2019.09.19. 11:30

Európai Mobilitási Hét – Vas megyéből tizenhárom település regisztrált

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítését célzó program honlapjára Magyarországról 291, Vas megyéből 13 település regisztrált.

Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

Kedden a közlekedésbiztonsági napon kerékpáros ügyességi versenyre és KRESZ-tesztre hívták a vépi óvodásokat és az iskolásokat – az ovisok műanyag motorokon versenyeztek. Tegnap a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományából érkeztek tűzoltók, hogy bemutassák, milyen egy tűzoltófecskendő kívül-belül, ma életmentés-oktatáson vesznek részt a felső tagozatosok.

Hétfőtől vasárnapig Kőszegen ingyenes kerékpár-állapotfelmérésre vihetik bringáikat a kőszegiek. a Várkörön lévő kerékpárboltba. Naponta délelőttönként túrázni indulnak a kőszegi óvodások a városban és környékén. A szombati autómentes napra gyermek kerékpáros versenyt hirdettek cini, mini és maxi kategóriában. Szombaton Megérett a szőlő elnevezésű túra indul a Kálvária hegyre. Vasárnap Kis őszi túra kezdődik 9 órakor a Tourinform irodától; a 11 óraitól a déli harangszóig zajlik a Kőszegi Citycross kerékpárverseny.

 

Celldömölkön szeptember 20-án, pénteken 8-tól 12 óráig BikeSafe kerékpár-regisztráció lesz a Géfin téren a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével. 22-én, vasárnap az autómentes napot 9-től 19 óráig tartják. 10 órától VulkánSági Kerékpártúrák indulnak a Vulkán fürdőtől 19,7 és 39,3 kilométeres távokon. 15 órától a Szentháromság tér programjában: trükkös biciklik, elektromos drift gokart, segway, 16 órától kerékpárdíszítés, 18 órától kerékpáros felvonulás.

Kemestaródfán szeptember 21-én regisztrációval és kincskereséssel indul a program 15 órakor. Gyülekező 14.45-től a művelődési ház udvarán. Minden résztvevő gyerek tíz darab tombolaszelvényt kap. Lesz kosaras hinta, játékok, asztfaltrajzverseny, 16 órától a Lufi együttes ad koncertet. Az egyik fődíj egy női kerékpár, a másik egy gyerekbicikli, a harmadik egy csokoládétorta.

Magyarnádalján a faluház köré szerveződnek az autómentes nap programjai szeptember 21-én reggel 9 órától. A gyerekeket légvár, arcfestés, különböző ügyességi játékok várják. Lehetőség lesz lovaglásra, lehet dartsozni, sakkozni, tapadókorongos íjjal versenyezni. Asztalitenisz versenyt rendeznek férfi és női kategóriában.

Csákánydoroszlóban a szeptember 22-i autómentes nap keretében 13.45-től Hazajáró Közönségtalálkozót szerveznek a Prima Primissima-díjas Hazajáró műsorvezetőinek előadásával. 15.30-tól Teker a falu címmel kerékpáros felvonulást tartanak a faluban, indulás a művelődési ház udvaráról. 16 és 18 óra között a sportpályán lehet lovagolni, lovaskocsizni a Hétdombi Lovaspark Sportegyesület közreműködésével. A délután során játékos feladatokat oldhatnak meg a gyerekek, tombolajegy gyűjthető, amit 18 órakor sorsolnak ki.

Vasalján 22-én vasárnap 10 órától a sportpályáról Rába-parti biciklis túra indul Körmendre, a Bárkaházhoz. A távot várhatóan két óra alatt teszik meg a résztvevők. 14 órától vetélkedők lesznek, végül tombola értékes nyereményekkel.

Szombathelyen 19-én délelőtt a város Fő tere bölcsődés- és óvodáskorú gyermekeké lesz, 19 órától Éjszakai futás startol a Csónakázótótól. A Múltidéző bringatúra 20-án 17 órakor indul a Fő téri szökőkúttól, 21-én 9 órától benépesül a Csónakázótó szigete, ahol a VI. Micimackó Futóverseny lesz.

Csepregen 20-án 9.50-től a Malomkertben lesz közlekedésbiztonsági program, 15 órától esetkocsit mutatnak be az ovisoknak, 16 órától kerékpártúra indul a Boldogasszony-tóhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában