Vitték a sportcipőt, a könyveket

2019.09.16. 07:00

Ezúttal is sokan használták ki a Vas Népe kuponos akcióját

Bár nem a vasárnap volt a hétvége legerősebb napja, még tegnap délután is folyamatosan érkeztek a vásárlók a Family Centerbe és a Praktiker áruházba. Főleg az első helyszínen érvényesítették sokan a Vas Népében megjelent kedvezménykuponokat.

Tersztyánszky Krisztina

Lasti Kornél régi előfizetőnk. Fiaival, Gergővel és Dáviddal éppen a Hervisbe indultak vásárolni

Fotó: Unger Tamás

A Family Centerben sokak első útja a bejárattal szemben felállított Vas Népe-standhoz vezetett, itt ugyanis korlátozott számban még pótolni lehetett az otthon felejtett kuponokat. Kollégáink elmondása szerint a szombat volt a legerősebb nap. Vasárnap délig hét új előfizető kereste fel standunkat, cserébe egy azonnali ajándékot választhattak a kihelyezett konyhai kisgépek közül.

Ahogy az várható volt, a sláger az őszi cipő, a sportcipő, illetve a ruházat volt a kuponakciónkban részt vevő üzletekben, de sokan most szerezték be az iskolai kötelező olvasmányokat is.

 

A Budmil-márkaboltban például megtudtuk, hogy a legtöbben pufimellényt, kabátot, hosszú ujjú pólót keresnek. A forgalom érezhetően megnövekedett, amióta nem két, hanem három napig tart az akció. A Sárvárról érkezett Mészáros Tamás is épp egy meleg mellényt próbált. Igaz, eredetileg hátizsákot szerettek volna venni, de „szembejött” ez a praktikus őszi ruhadarab. Tamás párja, Horváth Dorottya bosszankodott, hogy nem hozták magukkal a kuponfüzetet, és megkönnyebbülve hallották, hogy pótolhatják, nem kell érte hazautazni, hogy pár ezer forint kedvezménnyel vehessék meg a mellényt.

Pukhely Marianna Szentgotthárdról itt egy sportos, mégis elegáns őszi „futkosó” kabátkát vásárolt a húszszázalékos kedvezmény felhasználásával, de még indult tovább, hogy egy szabad­időruhát is felkutasson.

Pukhely Marianna Szentgotthárdról érkezett, mellényt vett magának

Tóth Krisztina és Lasti Kornél régi Vas Népe-előfizetők, így már hozták magukkal a lapban megjelent kupont. Fiaikkal, Gergővel és Dáviddal érkeztek, és a Hervisbe indultak, hogy az édesapának melegítőt, sportcipőt vásároljanak. Krisztina elárulta, hogy már előző nap is volt egy körük: akkor a Praktikerben szereztek be mozgásérzékelős lámpát és árnyékolókat, melyeknek az árából a kuponnal 15 százalékot spórolhattak.

A séi Szakács Ferenc és lánya, Boglárka elmondták, hűséges előfizetői lapunknak, és minden alkalommal kihasználják a Vas Népe-bevásárlónapok adta lehetőséget. Egy­előre csak egy sportcipős doboz volt Ferenc hóna alatt, de mentek tovább körülnézni.

Nagy volt a forgalom a Líra könyvesboltban. Pál Andrea Vas megyei régióvezető arról számolt be, hogy a vásárlók jóval több mint fele kuponnal felszerelkezve érkezik ezekben a napokban. Mintha már várnák az alkalmat, ezekre a napokra halasztva az amúgy is tervezett könyvvásárlást. Mindenfajta könyv iránt megnőtt a kereslet, de különösen sok fogyott kötelező olvasmányokból, egyéb iskolai könyvekből (a tankönyvek nem voltak akciósak), illetve az új kiadású bestsellerekből.

 

Voltak, akik valamilyen nagyobb értékű kötet, album beszerzését időzítették erre a napra. Szinte minden vásárló kezében több könyvet láttunk. Így Kovács Péternénél is, aki már kettőt tartott a kezében, s azt fontolgatta, elvigye-e a harmadikat is. Elárulta: könyvben mindenevő, a horror kivételével sokféle szépirodalmat elolvas, ami felkelti a figyelmét. – Máskor is veszek könyveket, akkor miért ne vennék olcsóbban? Ha az ember egyszerre több könyvet vesz, már megéri kihasználni a 15 százalék kedvezményt – mondta.

A Praktiker áruházban is kedvezményt kaptak a kupon felmutatói. Sákovits Imréné, a lánya és az unokája felesége Szentpéterfáról érkeztek. Már korábban kinéztek egy falburkoló lapot, amit az étkezőbe szánnak díszítőelemnek. Kapóra jött, hogy vasárnap épp Szombathelyen jártak látogatóban, így magukkal hozták a kuponfüzetet. A több tízezer forintos építőanyaghoz így olcsóbban juthattak hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában